Környezetszépítő mozgalom - A legvirágosabb települések

Forrás: turizmus.com

 2015. december 15. 13:33

A Magyar Turizmus Zrt. idén is kiosztotta a Virágos Magyarországért díjakat, a környezetszépítő versenyen idén 209 település mérette meg magát. A 2016-os európai versenyen Mosonmagyaróvár és Dunakiliti képviseli majd hazánkat.

A Virágos Magyarországért versenyt 1994-ben hirdették meg először. Az első évben 69 település jelentkezett, azóta a verseny igazi mozgalommá vált. A magyar megméretés kapcsolódik az Európai Virágos Városok és Falvak versenyéhez (Entente Florale Europe), amely több mint három évtizedes múltra tekint vissza.

 

Mosonmagyaróvár

A 32 ezer lakost számláló Mosonmagyaróvár a Szigetköz és a Hanság fővárosaként már csak fekvéséből adódóan is elkötelezett a természeti értékek megóvása mellett. Jellegzetes vonása víziváros jellege, belvárosán a több ágra szakadt Lajta folyó kanyarog át, hogy aztán egyesüljön a sűrűn lakott részek közelében folyó Mosoni-Dunával. A folyóágakon húsz kisebb-nagyobb híd ível át.

Mosonmagyaróvár jelentős mennyiségű zöldfelülettel rendelkezik, melyek minőségi megújítása folyamatos. A történelmi belvárost parkok, növényszigetekkel, virágos teraszokkal tarkított sétálóutca teszik még vonzóbbá, a mosoni régi belváros pedig pályázati támogatással teljesen új arculatot kapott. Fontos szerepet tölt be a település életében a 14 hektáros Wittmann Antal park, a Háromtölgy-fák, illetve a Rudolf ligetben megnyitott kalandpark és a Kiserdő.

A helyiek szépen gondozzák a családi házuk előtti közterületet, ugyanígy a panelos övezetben is van környezetszépítő összefogás. A vállalkozók és a civil szervezetek közül is többen segítik, támogatják az önkormányzat munkáját. Ebben kiemelt jelentőségű az Apró kezek, csodakertek elnevezésű kertépítő verseny gyerekeknek, és a Legszebb konyhakertek című országos versenyben is részt vesz a város.

Számos környezetvédelmet szolgáló projekt van folyamatban, ilyen például a közintézményekben az energiahatékonyság növelése és a megújuló energiák hasznosítása, a Határon átnyúló ökoturizmus és vízi sport a Lajtán című program, kerékpárutak építése, a Báger-tó környezetrendezése, romantikus kert kialakítása egy leromlott városi közkertben.

 

Dunakiliti

A másik, jövőre a nemzetközi megméretésen is részt vevő nyertes szintén Győr-Moson-Sopron megyei: a 2015-ben fennállásának 850. évfordulóját ünneplő Dunakiliti. A Felső-Szigetköz területén található község környezete a kedvező adottságok miatt kifejezetten gazdag. A civil szervezetek, lakossági csoportok aktívan részt vesznek a környezetszépítésben, virágültetéssel, pihenőhelyek gondozásával. Nem bántja a szemét? elnevezéssel szemétszedési akciók zajlanak rendszeresen, és elvégzik a mozgáskorlátozott személyek udvarának rendbetételét is.

A környezettudatosság jegyében többek között zöldhulladék-lerakót működtetnek, napkollektorokat, napelemeket szereltek fel, felújították, bővítették a játszótereket.

Dunakilitin egyébként vízparti környezetben két kemping, egy wellnesshotel és csárda várja a vendégeket, a Dunakiliti Lovas Klub pedig gyönyörű pályát tart fenn.

 

A 2015. évi Virágos Magyarországért verseny nyertesei kategóriánként:

2000 fő alatti falu: Hercegkút

2000 fő feletti falu: Dunakiliti

50 000 fő alatti város: Mosonmagyaróvár

50 000 fő feletti város: Zalaegerszeg

Budapesti kerületek: X. kerület (Kõbánya)


Díjeső

A díjkiosztó ünnepségen összesen 76 díjat adott át a szakmai zsűri. Miniszterelnöki díjat kapott Veszprém és Újszilvás, belügyminisztériumi díjat Varsány, Nyalka, Gyula, Zalakaros, Kisbajom és Hatvan. A hagyományos magyar növény- és virágkultúra megőrzéséért díjazták Paksot és Szadát, kulturális díjjal Iszkaszentgyörgyöt. Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága Nagypáli részére nyújtott át elismerést. Budapest főváros különdíját a XIII. és a XVIII. kerület nyerte el.

Az MT Zrt. turisztikai díjai Balatonfürednek és Berekfürdőnek jutottak, a templomkertek, vallási épületek környezetének gondozottságáért Zebegénynek járt elismerés. A Magyarország legszebb főtere díjat Sárospatak nyerte, a Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának Arany Rózsa-díját pedig Százhalombatta, Vonyarcvashegy, Kaposvár, Visonta, Baja, Nagylók és Hajdúnánás vihette haza.