Egyéves a City Sightseeing Budapest

Forrás: turizmus.com

 2016. június 15. 10:39

Májusban ünnepelte egyéves születésnapját a City Sightseeing Budapest, amely a spanyol alapítású anyacége tőkeerős és jó know-how-val rendelkező hátterét maga mögött tudva nagyszabású terveket dédelget Budapest vonatkozásában is.

A budapesti hop on hop off városnézések piacára egy évvel ezelőtt lépett be az 1992-ben Sevillában alapított, ám azóta nemzetközi méretűvé nőtt City Sightseeing, amely ma 5 kontinens 33 országának több mint 105 városában van jelen. Az egyéves születésnapot megtisztelte jelenlétével a cég­alapító, Enrique Ybarra is, aki felidézte, hogy kezdetben maga értékesítette a jegyeket két buszból álló flottájára, és guide-ként is dolgozott rajtuk.

 

A kezdetek

A City Sightseeing Budapest hazai ügyvezetője Zakarya Hamdan, aki 2012-ben kék színű hop on hop off járatok indításával lépett a hazai piacra, annak legkisebb szereplőjeként. 2014-ben azonban a Programcentrummal közösen felismerték az együttműködés fontosságát, és értékesítési megállapodást kötöttek a hatékonyabb működés érdekében. A laza szövetség a nyár végére szilárd üzleti kapcsolattá vált. Ám mindeközben Zakarya Hamdan és Enrique Ybarra között zajlottak a tárgyalások a City Sightseeing brand magyarországi megjelenéséről. A megállapodás megszületett, így 2015 májusában elstartolt a City Sightseeing Budapest piros színű double deckerekkel.

Az első buszok Sevillából érkeztek, teljes külső-belső felújításon estek át, és vadonatúj hangrendszerrel szerelték fel őket. A régi fejhallgatók helyett minden vendég elvihető fülhallgatót kapott, az egykori „kék” csapat pedig felöltötte a cég egyenruháit, amilyeneket világ több mint 105 városában használnak. Mindez pozitív fogadtatásra talált, a cég életében új fejezet kezdődött.

 

Bővülő buszpark

A City Sightseeing branddel azonban a fejlődés nem állt meg. Erre az évre további négy emeletes buszt szereztek be, amelyeket teljes körűen felújítottak, és a buszpark bővítését még idén nyáron folytatják. Ezzel párhuzamosan a téli időszakban elindult a Programcentrum Kft. zöld buszainak belső felújítása is: újrakárpitozott ülések, új padlózat, hangrendszerfrissítés várt a járművekre.

Míg a „piros” cég arra törekszik, hogy emeletes buszparkot hozzon létre, a „zöld” arra, hogy az elvárásainak megfelelve elektromos buszokat működtessen, így olyan helyekre is behajthat, ahova dízelbusszal nem engedélyezett (pl. Kossuth tér).

A cég innovatív újításokba is kezdett. Június elején üzembe áll a rendkívül praktikus buszkövető rendszer (Life Tracking System), amelyen keresztül bármelyik partner vagy vendég egy webcímen láthatja, hol vannak aktuálisan a négy vonal buszai, milyen telítettséggel, és mikor érnek az adott megállóba. A rendszerből hamarosan applikáció is készül. A buszokon egyébként ingyenes wifi érhető el, és a jegykezelést is digitálisan oldják meg.

A vendégek és a partnerek a belvárosban négy irodában tudnak a céggel kapcsolatba lépni: a Vörösmarty téren a Gerbeaud-tól jobbra, a Károly krt. 21. és a József Attila utca 24. szám alatt, valamint a Március 15-e téren.

 

Gyümölcsöző együttműködés

Összességében elmondható, a City Sightseeing Budapest és a Programcentrum rendkívül széles palettát tud kínálni a vendégeknek, jutalékpolitikájukkal és szolgáltatásaik színvonalával pedig arra törekednek, hogy a szállodák is ezt a termékcsomagot ajánlják a vendégeiknek. Ennek érdekében indítják el „By your ticket at the reception” szlogenű kampányukat is.

A City Sightseeing Budapest az egyéves születésnapját fogadással, prezentációval és nagyszabású bulival ünnepelte május 26-án a Kioskban, mely előtt az egyik új buszt testközelből is megtekinthették a vendégek. (x)