Ugyanott másképp

Szerző: Németh Andrea

Forrás: Turizmus Panoráma

 2016. június 15. 15:44

Péter Zsuzsanna értékesítési igazgatói és igazgatóhelyettesi pozícióját május 4-től szállodaigazgatói székre cserélte a Bo33 Hotel**** Family & Suites-nál.

– A Bo-csoporttal a kezdetektől összefonódik a neved. Milyen út vezetett a mostani kinevezésedig?

– A történet 2010-ig nyúlik vissza. Szabó Ákosék akkor kerestek meg, hogy segítsek a Bo18 értékesítésének elindításában, a nyitó szálloda piaci pozicionálásában. Az első perctől fogva Ákos – aki az egyik tulajdonos – jobb kezeként is dolgoztam, amellett, hogy az értékesítést felépítettem és vezettem. A Bo-koncepció jól vizsgázott, 87-90 százalékos foglaltsággal működtünk már a kezdetektől. Mire a Bo33 ötlete felmerült, már egy tudatosan felépített, erős managementtel és értékesítési csapattal vágtunk bele a koncepcióba. A nyitás előkészítését a Bo18-ból végeztük központi értékesítéssel, később az tűnt praktikusabbnak, hogy átköltözzünk a Bo33-ba. Az új struktúrában az értékesítés stratégiai irányítása továbbra is hozzám tartozik, de a jól összeszokott, profi csapatnak köszönhetően jut időm az üzemeltetési feladatokra.

Sales-orientált szakemberként az értékesítés a szívem csücske, de nagyon tetszik ez az új, összetett kihívás. Máshova kellett helyezni a fókuszt, és át kellett alakítanom a saját „time menedzsmentemet”, egész más szempontok és feladatok merülnek fel ebben a munkakörben.

– Hogyan zárta a hotel az első évet?

– A Bo33 nyitásánál nagy segítség volt a Bo18 már elért piaci pozíciója és eredményei. A partnerek várták a 33-at, ismerték a 18 vendégelégedettségi mutatóit, szolgáltatási színvonalát, stílusát – nem is volt gond megtölteni a további 62 szobát. Az új szálloda egy éven belül felkerült a TripAdvisor legjobb 25 magyarországi hotelt tartalmazó listára, testvérszállodájához hasonlóan. Összetett yield és revenue stratégiánkkal nagyon odafigyelünk szállodáinkra, amelyek kapacitáskihasználtságban és átlagárak tekintetében maximálisan összedolgoznak, támogatják egymást, nagyon figyelve rá, hogy ne legyenek egymás konkurenciái.

Nálunk a középpontban mindig a vendégelégedettség áll, valamint az a családias, barátságos hangulat, amit a „let you sleep” szlogenünk is sugall. Mindezt egy nagyon jól átgondolt, sztenderdizált üzemeltetés támogatja.