Dínomdánom a balettjegyek árából

A világútlevelet két évvel a rendszerváltást megelőzően, 1988-ban vezették be Magyarországon, s ezzel megnyílt a lehetőség, hogy a magyarok gyakorlatilag bármikor utazhassanak „nyugatra". Ezt megelőzően, a 70-es és korai 80-as években egyénileg csak háromévente, de utazási irodai csoporttal is csak évente egyszer lehetett „nyugatra" utazni – emlékeztettek a sztori mesélői.

Az egyetlen kiskaput az un. sportutak jelentették. Világversenyekre, vagy akár egy válogatott futballmeccsre évente akár többször is szabad volt menni, utazási irodák által szervezett, háromnapos „túrák" keretében.

Csakhogy, az utazók jelentős része, tisztelet a kivételnek, nem a sporteseményre volt kíváncsi, hanem leggyakrabban vásárolni, de néha csak világot látni nevezett be egy ilyen útra.

Egy szó, mint száz, rendszeresen az idegenvezetőknél maradtak a belépőjegyek, amelyeket az utasok előre kifizettek, de, eszük ágában sem volt sajnálni, boldogan mentek vásárolni...

Az idegenvezetők, akiknek amúgy is muszáj volt odamenni a stadionhoz, sportcsarnokhoz, kezdés előtt eladták a megmaradt jegyeket – persze, szigorúan nem felárral, nehogy neppernek nézzék őket.

Így, boldogok voltak a vásárolgató magyar turisták, boldogok voltak a felár nélkül jegyhez jutó helyiek, s boldogok voltak az idegenvezetők, aki ezt az extra pénzt borravalónak tekinthették, leginkább egy kiadós dínom-dánom keretében költötték el, egy-egy olyan étteremben, ahová egyébként soha nem lett volna elég pénzük beülni.

Idegenvezetőink elárulták, hogy gyakran a keleti, „szocialista relációjú" turistautak esetében is hasonló történt. Például egy-egy moszkvai balett- vagy operaelőadás jegyei is felszabadultak szép számmal, a csoport tagjai pedig boldogan rohantak búvárszivattyút és egyéb műszaki kincseket vásárolni az estig nyitva tartó barkácsboltba.

Balettelőadás Moszkvában: az utasok az előadás helyett sokszor inkább elmentek vásárolni

Fotó: 123rf.com

Idegenvezetőink a jegyeket ebben az esetben is eladták a boldog helyieknek, akik egyébként hónapok vártak, hogy bejussanak egy-egy előadásra. A magyar idvez pedig kaviárt ehetett kaviárral, hozzá pezsgővel a szálloda különtermében, ahol némi jatt ellenében késő este is kiszolgálták őket...