Egy váltás fehérneműt és minden értéket a kézipoggyászba!

Akkoriban még nem volt Turizmus Kft., én sem voltam ügyvezető, hanem egy nagy kiadóvállalat alkalmazottjaként, mondhatni, kezdő újságíróként dolgoztam az akkor még Idegenforgalom című havilapnál.

Leírhatatlan izgalommal vártam életem első – s akkor még úgy gondoltam, utolsó – mexikói útját. A Turisztikai Világszervezet Ifjúsági Tagozatának nemzetközi tanfolyamára tartottam a Mexikóvárostól mintegy 100 kilométerre fekvő Oaxtepec városának ifjúsági üdülőjébe. Magyar fogalmak szerint leginkább a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrumhoz lehetne hasonlítani.

De ne szaladjak előre. Oda kellett jutni. A 80-as évek közepén az volt a szabály, hogy a vállalatoknak kötelező volt a Malév comfort osztályára (mai fogalmaink szerint business classra) jegyet vásárolni. Ja, és az is természetes volt, hogy a munkaadó utazási ügyintézője gondoskodik a jegyekről, no meg a vízumokról. Ez volt a szerencsém és a vesztem is egyben.

Az ügyintéző ugyanis a teljes útra business jegyet vásárolt. Mesésen hangzott: odafelé Budapest – London – Houston – Mexico City, visszafelé Mexico City – Párizs – Budapest. A hölgy ugyanakkor „elfelejtette", hogy az USA-ba akkor is kell(ett) tranzitvízum, ha nem lépek be az országba, de tranzitutasként átszálltam (volna). Persze, Ferihegyen a bőröndömet felvették végig...

Biztonsági ellenőrzés a Ferihegyi repülőtér 2-es terminálján 1985-ben

Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Londonban – USA átutazó vízum hiányában – nem engedtek felszállni a gépre. Viszont, business utas lévén segítettek találni olyan légitársaságot, amelyik USA-leszállás nélkül repül Mexikóba. Ez volt az Ibéria. Át is bookoltak: Londonból elrepültem Madridba, ott elvittek egy szállodába, s másnap elreptettek Mexikóba. Csakhogy nálam nem volt egy váltás fehérnemű sem a kézipoggyászban, úgyhogy este kimostam, reggel pedig még nedvesen felhúztam. Azóta akkor is van fehérnemű a kézipoggyászomban, ha csak Bécsig repülök.A bőröndöm persze nem érkezett meg Mexikóvárosba, hiszen nem szálltam fel arra a gépre, amivel a poggyásznak is mennie kellett volna. Sebaj, a házigazdák telexeztek (akkor még nem volt sem e-mail, sem mobiltelefon) Budapestre, Londonba, Madridba, s a biztonság kedvéért még Houstonba is, ha megtalálják a bőröndömet, küldjék utánam...  Hiába.

Három napig rendre bementem a mexikóvárosi reptérre, azután feladtam, és a magyar követséghez fordultam anyagi segítségért. Akkor még nem volt hitelkártyám, minimális napidíj lapult csak a zsebemben, a „dugi pénzem" pedig a bőröndömben lapult, a zakóm zsebében. Azóta – persze nincs is már szükség ilyesmire – semmilyen értéket nem pakolok a feladott poggyászba.

A követségen kapott kis pénzből vásároltam néhány pólót, meg néhány váltás fehérneműt, de így is kilógtam a világ minden tájáról érkezett, és legalább a vizsgán és a záróünnepélyen öltönyben virító társaim közül, hiszen én az utazó farmerben és tornacipőben csináltam végig a három hetet. Meg is jegyezték – komolyan elismerően –, nem is tudták, hogy ilyen lazák a magyarok...A kaland itt még nem ért volna véget, ha nem fogok gyanút, és nem kérdezem meg az Air France irodájában, nem kell-e véletlenül tranzitvízum Párizsban is?! Hát persze, hogy kellett (akkoriban szó nem volt EU-tagságról), hiszen a tengerentúli járat a Charles de Gaulle-ra érkezett, a budapesti viszont az Orlyról indult, ergo, át kellett buszoznom Párizson. Szerencsére a francia követségre csak kétszer kellett bebumliznom, hogy bepecsételjenek egy vízumot, s már repülhettem is haza, az Air France business személyzetének legnagyobb megrökönyödésére tornacipőben és farmerben. Erre nem volt szabályzatuk, miközben a check in-nél egy ránézésre is jómódú utassal hosszúnadrágot vetettek ki a bőröndjéből, nehogy már shortban akarjon felszállni, hiába volt rajta olyan óra és egyéb cucc, amiből a személyzet éves jövedelmét kifizethette volna. Hazatérve Ferihegyen megtaláltam a bőröndömet, amely – mint utóbb kiderült – el sem mozdult Budapestről, benne a zakómba rejtett 300 (!) dollárral. Mondom: egy váltás fehérneműt, és minden értéket a kézipoggyászba!