Ez a Citadella vízen úszik – új sétahajó állt forgalomba Budapesten
Forrás: turizmus.com
2022. január 17. 19:16
A Dunai Sétahajózási Kft. 2021 nyarán alakult. A cég tulajdonosa, Fogasy Gergely számára nem ismeretlen a hajózás világa, a Balatonon már 2019 óta működtet sikerrel egy másik sétahajózási céget.
A Balatoni Sétahajózási Kft.-hez két hajó tartozik, a reformkori tematikájú Kisfaludy Lapátkerekes Gőzhajó, amely az 1846-ban épített, első balatoni gőzhajó replikája és jelenleg a Balaton egyetlen lapátkerekes hajója, valamint a gyerekeknek szóló Sánta Róza kalózhajó. A Dunai Sétahajózási Kft. az elkövetkezendő években három hajó útnak indítását is tervezi Budapesten Duna Cruises brandnév alatt, ezek közül az első a most elkészült Citadella.
![]() |
A Citadella külső megjelenésében és belső tereiben a klasszikus modern stílus a meghatározó |
Fotó: Dunai Sétahajózási Kft. |
A Citadella motoros személyhajó, 1962-ben épült Németországban és sokáig sétahajóként üzemelt a német vizeken. 2017-ben érkezett Magyarországra, azóta járja a Duna fővárosi szakaszát. Tavaly került a Dunai Sétahajózási Kft. tulajdonába és az értékmentés jegyében teljes körű átalakításon és felújításon esett át, helyenként megtartva a 60-as és 70-es éveket idéző elemeket. A Citadella különlegessége, hogy a dunai sétahajók közül egyedüliként a fedélzetén 2, 3 és 4 személyes, kényelmes kanapékkal ellátott privát boxokból élvezhető az utazás. A Citadella naponta hétszer indul egyórás sétahajózásra, különböző tematikus járatokkal, fedélzeti bárjában minőségi italválasztékkal. A tulajdonos célkitűzése, hogy utasainak első osztályú szolgáltatást nyújtva új színt hozzon a dunai sétahajózásba.