20. születésnapját ünnepli a GTTP oktatási programja

Forrás: turizmus.com

 2016. február 22. 10:14

A két évtizedes múltra visszatekintő program legfőbb célja, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalokat megismertesse a turisztikai szakma lehetőségeivel és szépségeivel, ezzel is hozzásegítve őket karrierjük tudatos építésében.

Mahatma Gandhi szerint: „A jövő attól függ, mit teszünk a jelenben.” Amennyiben a mondás igaz, úgy a munka, amit ma a Global Travel and Tourism Partnership (GTTP) végez fényes jövőt prognosztizál az iparág számára.

Az Amadeus büszke arra, hogy globális partnerként támogathatja a GTTP oktatási programját, mely a résztvevő diákok számára egy éltre szóló lehetőséget biztosít az ágazat megismerésére, egyben képességfejlesztéssel és tehetséggondozással segíti az utazási iparág jövőjének formálását.

Figyelemre méltó teljesítmény, hogy az elmúlt 20 év alatt több mint 2 millió középiskolás vett részt a programban, melynek során megismerkedhettek az utazási, turisztikai és vendéglátás-idegenforgalmi szakma életpályával, valamint lehetőségük nyílt foglalkoznia fenntarthatóság kérdéseivel is.

Az együttműködés az olyan szervezettekkel, mint a GTTP fontos része az Amadeus társadalmi felelősségvállalási programjának. Ezt jól példázza, hogy legutóbb az Amadeus franciaországi központjában adott otthont a GTTP rendezvényének, ahol 11 ország 22 diákjának volt lehetősége fenntartható kaland turizmus témában végzett kutatási eredményének bemutatására.

Az Amadeus a jövőben is fontosnak tartja tehetséggondozást,ezzel összhangban kívánja, hogy a GTTP további évtizedeken keresztül sikerrel tudjon hozzájárulni a fiatalok szebb és fényesebb jövőjének megteremtésében szerte a világon.

További információ a GTTP-ről és programjáról a szervezet weboldalán található.