2018: több halálos áldozat a légi közlekedésben

Forrás: AIRportal.hu

 2019. január 02. 10:55

Közölte tavalyi évre vonatkozó statisztikáját a légiközlekedési balesetekkel foglalkozó Aviation Safety Network.

A statisztikai szerint 2018-ban a halálos repülőbalesetek száma 15 volt, az áldozatok száma azonban jelentősen emelkedett 2018-ban. Az előző évi adattal szemben több mint tízszer annyian, 556-an vesztették életüket kereskedelmi járatok katasztrófái során. 2017-ben tíz esemény 44 ember életét követelte (nem számítva a földre zuhanó roncsok miatt meghaltakat).

Európában egyetlen halálos kimenetű baleset  volt

Fotó: pexels.com

Az adatbázis olyan kereskedelmi civil légijáratok (utas- és teherszállítók) halállal járó eseményeit tartja számon, amelyek 14 fős vagy annál nagyobb befogadóképességű gépeket érintettek. A németországi JACDEC adatbázis a nem halálos kimenetelű, de súlyos eseteket is számon tartja a 19 fősnél nagyobb befogadóképességű repülőgépek esetében. Az aero.de-nek nyiltakozó szakember szerint ők 40 balesetet és lényegében ugyanannyi, 559 halálos áldozatot számoltak.

Kapcsolódó cikkek