2019 júniusában lesz a következő Tour de Hongrie

Forrás: turizmus.com

 2018. november 05. 15:12

Jövőre június 11. és 16. között tartják Magyarországon a nemzeti körversenyt, ami ismét 2.1-es kategóriájú viadal lesz.

Bekerült a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) versenynaptárába a 2019-es Tour de Hongrie időpontja. Eisenkrammer Károly, a körverseny főszervezője elmondta, elsősorban a nyaralási főszezon elkerülése miatt döntöttek úgy, hogy szakítanak az augusztusi időponttal (2018-ban augusztus közepén rendezték a Tourt). A szervezőbizottság olyan időpontot keresett, amely jól illeszkedik a régió hasonló erősségű versenyei közé, és több lehetőséget ad a legmagasabb szintű, World Tour-csapatok részvételére is. 
A szervezők a napokban egyeztetnek a 2019-es Tour de Hongrie leendő rajt- és célvárosainak képviselőivel, hogy mihamarabb bemutathassák a jövő évi verseny útvonalát.

A 2018-as Tour de Hongrie befutója

Fotó: turizmus.com

A 2018-as Tour de Hongrie során hat nap alatt 865 kilométert teljesített a mezőny, az összetett győzelmet az olasz Manuel Belletti szerezte meg. A versenyről Magyarországon minden nap élő közvetítéssel jelentkezett az M4Sport, a televízió nézők a világ 195 országában láthattak napi összefoglalókat a Magyar Körversenyről.

Kapcsolódó cikkek