2020 őszén megnyílhat az új berlini reptér

Forrás: AIRportal.hu

 2018. november 28. 13:52

Jól haladnak a javításokkal a műszaki hiányosságok miatt botrányokkal terhelt Berlin-Brandenburg reptéren.

Jelentősen növekedett annak bizonyossága, hogy a menetrendet tartani tudjuk – nyilatkozta az új berlini repülőtér 2020 őszére tervezett megnyitásáról az üzemeltető cég vezetője, Engelbert Lütke Daldrup az aero.de cikke szerint. A légikikötőt eredetileg 2011-ben nyitották volna meg, ám azóta hatszor elhalasztották a nagy eseményt, annyi építési rendellenesség és menedzselésbeli probléma derült ki. Az üzemeltető cég vezetője közölte, hogy a füstelvezetés még e hónapban elkészül, a vízködoltó rendszer pedig februárban, így már csak két fontos munka lesz hátra, a tűzjelzőrendszer és a biztonsági áramellátás kivitelezése.

Légifelvétel a Berlin-Brandenburg repülőtérről

Fotó: Wikipedia

Az eredetileg mintegy 2 milliárd euróra becsült építési költség, amellyel a régi keletnémet Schönefeldet déli irányban újabb futópályával és központi terminállal, vasútállomással, parkolóházakkal és szállodákkal is bővítették, végül 5,8 milliárdra kúszik. Havonta tízmillió eurót fektetnek be jelenleg is a reptéri munkálatokba a cégvezető szerint, a 2020-as megnyitó után pedig további 500 millió euró lesz szükség a bővítésre, hiszen már most kinőtte az új terminált a bővülő berlini légi forgalom. Ebből 108 milliót ad majd a főváros, a tartomány és a szövetségi kormány, a maradékot a piacról szerzi be az üzemeltető.