3 hajót avat 2018-ban az RCCL

Forrás: turizmus.com

 2017. november 11. 12:36

A Royal Caribbean Cruises Ltd. magyarországi képviselője, a Tengerjáró Kft. katalógus bemutatóra hívta viszonteladó partnereit, november 10-én
Ha nem is tengerre, de vízre szállt mintegy 100 utazási irodai szakember, hogy a Duna Event, úszó rendezvényház fedélzetén meghallgassa az RCCL és a Tengerjáró képviselőit. Natalya Bentas, az RCCL Európáért, Közel-Keletért és Afrikáért felelős sales menedzsere, valamint Nemes-Horacek Márta, a Tengerjáró Kft. ügyvezetője prezentálta a 2018. évi újdonságokat.

A viszonteladókat megnyugtatták, hogy a tengeri utazások foglalásának viszonylagos bonyolultsága miatt nem kell attól tartaniuk, hogy az utazók tömegesen fognak direktben foglalni. Ráadásul nem kis piacról van szó: 2016-ban, a világon ma közlekedő 370 tengeri utasszállítóján 24 millió utazást tettek. Ebből 5,4 milliót az RCCL hajóin.

Megtudhattuk, hogy az RCCL mindhárom flottája új hajót avat jövőre:

-         a Royal Caribbean International Oasis osztályában avatják a Symphony of the Seas hajót;

-         az Azamara a Persuit nevű hajóval gazdagodik;

-         A Celebrity flotta Edge osztálynak első hajóját pedig, nemes egyszerűséggel Celebrity Edge néven avatják majd fel.

A Symphony méretei lenyűgözőek. A 230 ezer tonnás hajó 18 emeletének 759 kabinjában akár 6 870 utas is elfér, róluk 2 100 fős személyzet gondoskodik. A hajón összesen 18 étterem várja majd az utasokat.

A célállomások és az útvonalak tekintetében valószínűleg az Azamara flotta hozza a legtöbb újdonságot. A Pursuit forgalomba állításával 61 új úti cél és 15 új kikötő válik elérhetővé Európában és Dél-Amerikában.

Ilyen lesz a pool area az Edge fedélzetén

Fotó: RCCL

A legkülönlegesebb szolgáltatásokat, értelem szerűen az 5-csillagos Celebrity hajó, az Edge nyújtja majd. Ez a 117 ezer tonnás hajó ugyan „csak” 2 908 utast fogadhat 16 szintes fedélzetére, de különleges kabinok és lakosztályok sorát kínálja, valamint a varázsszőnyegnek elnevezett szerkezetet. Utóbbi nem más, mint egy, a hajó külső oldalán, le-fel mozgó, teniszpálya méretű terasz. A beszállószinten exkluzív boarding area, a felsőbb szinteken pedig különleges vacsorázó terasz, vagy napozó tér lehet, mintegy 100 ember számára.

A Magic Carpet a Celebrity Edge külső oldalán akkora mint egy teniszpálya

Fotó: RCCL

Részletekért keressék fel a www.rccl.hu weboldalt, amelynek hamarosan megújuló változatát Romhányi Péter sales menedzser ismertette, a prezentációk zárásaként.