Már 30-40 ezer rollerrel közlekedhetnek Magyarországon

Forrás: MTI

 2022. március 21. 12:29

A Jövő Mobilitása Szövetség szakértőinek számításai szerint 30-40 ezer rollert használhatnak jelenleg közlekedési eszközként Magyarországon.

Használóik jellemzően 4-8 kilométert tesznek meg egy-egy eszközzel. Ez a táv a koronavírus-járvány ideje alatt nőtt meg 2 kilométerről, aminek hátterében valószínűleg a közösségi közlekedés nagyobb arányú elkerülése áll. A szövetség közleménye szerint a rollerek segítségével 30-40 perces autóutak, hosszan tartó parkolóhely-keresések 8-10 percre csökkenthetők.
A szervezet több mint 700 megkérdezett közreműködésével online kutatást végzett tavaly. A hazai válaszadók mintegy 70 százaléka közölte azt, hogy vezetett már valamilyen elektromos járművet. Közülük a legtöbben, 96 százalék elektromos autót vezetett, ezt követte 32 százalékkal a roller, 30 százalékkal az e-bicikli, 18 százalékkal a segway és 15 százalékkal a robogó.

Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke szerint a fiatalabb generáció tagjai sokkal inkább hajlandóak a különféle közlekedési módok és eszközök közötti váltásra, nem ragaszkodnak a saját tulajdonú eszközhöz, attól függően választanak, hogy adott helyzetben melyik hatékonyabb és gazdaságosabb. A szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy egy saját tulajdonú e-roller az eszköz vételárán felül nagyon olcsó közlekedési eszköz, 20-40 kilométeres hatótávra elegendő feltöltése 20 forint alatti költséget jelent. A rollerek ingyen szállíthatók a közösségi közlekedésben, de összecsukva elférnek egy kisebb méretű autó csomagtartójában is, tehát alkalmasak arra, hogy használójuk messzebb parkolva, onnan rollerrel érkezzen meg a céljához.

Olcsó és környezetbarát eszköz az e-roller

Fotó: 123rf.com

A Jövő Mobilitása Szövetség szerint a mikromobilitási eszközök a fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve is jó választást jelentenek. Míg egy benzines autó egy kilowattórányi energia felhasználásával csak 2 kilométert képes megtenni, addig egy elektromos autó 6, egy elektromos robogó 35, egy elektromos roller pedig 100 kilométert. Helyben nem okoznak levegőszennyezést, így a belvárosok, ahol a legelterjedtebb ezeknek az eszközöknek a használata, élhetőbbek maradnak, és csökkennek a forgalmi dugók is. A szervezet közleményében kitért arra is, hogy a kerékpárok esetében sokkal egyértelműbb a szabályozás, de a rolleresekre egyelőre semmilyen előírás nem vonatkozik.

A mikromobilitás dinamikusan fejlődő piac, ezért a jövőben a városok fejlesztésénél számolni kell ezeknek az eszközöknek a meglétével is. Egyelőre a közösségi rollerek parkolása rendezetlenné teheti a városképet, a probléma kezelésére egyre több helyen hoznak létre virtuális vagy fizikai dokkoló állomásokat.