30 százalékkal növeli budapesti kapacitásait az Iberia

Forrás: MTI

 2017. március 30. 17:43

Mintegy 30 százalékkal növeli budapesti kapacitásait a spanyol Iberia légitársaság a 2017-es nyári menetrendben az előző évihez képest, a spanyol légicég áprilistól újra üzemelteti Madrid-Barajas és Budapest között a járatait.

Celia Munoz, a légitársaság európai kereskedelmi vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, idén két hónappal korábban, április elsején elindítják a járatot, júliusig heti három, júliusban heti 4, augusztusban pedig napi járat köti majd össze a magyar és spanyol fővárost. A gépek október 28-ig, a nyári menetrendi időszakban közlekednek majd.

 

Elmondása szerint utasaik többsége Madridig repül, de sok a belföldi, vagy portugál járatra, vagy onnan átszálló utas.

Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi vezérigazgató-helyettese elmondta, a budapesti repülőtér és Spanyolország között tavaly 600 ezer utast regisztráltak, ez 34 százalékos növekedés az előző évihez képest.