31 célállomás Düsseldorfból a Germanwings-nél

 2013. október 10. 15:34

A jövő évben a Germanwings a düsseldorfi repülőtér egyik legnagyobb légitársaságává válik. A 2014. március 30-án életbe lépő nyári menetrend kezdetével a légitársaság számos útvonalat átvesz majd anyavállalatától, a Lufthansa-tól, illetve tovább útvonalak is szerepelnek majd a kínálatban.

Ennek köszönhetően már a mai naptól 31 célállomásra foglalhatók repülőjegyek a www.germanwings.com honlapon.

A Germanwings fokozatosan veszi át a Lufthansa valamennyi, a frankfurti és müncheni csomópontokon kívül eső németországi és európai útvonalát. Ennek érdekében a 2002-ben alapított légitársaság jelenleg 38 darab repülőgépből álló flottáját 87 darabosra bővítik. A légitársaság azzal a feladattal indul el „új Germanwings"-ként, hogy forradalmasítsa az európai diszkont repülési piacot, és ezáltal a legmagasabb minőségű szolgáltatást nyújtsa ebben a szegmensben szerte Európában – beleértve Düsseldorfot is.

 

A légitársaság nyáron egy teljesen új márka- és termék koncepciót indított el, amely valamennyi utas számára lehetővé teszi az „à la carte repülést". Az utasok össze tudják állítani a saját személyes igényeiknek leginkább megfelelő utazási csomagot, a kiegészítő szolgáltatásokat nem tartalmazó diszkont utazástól az extrákat és számos kényelmi szolgáltatást tartalmazó, magas szintű utazási élményig. Az Economy Class keretében a jövőben az „új Germanwings" Düsseldorfból is három, különböző szolgáltatásokat tartalmazó tarifát kínál: a „Best" a legmagasabb minőségű ajánlat, amelyet különösen az üzleti utasok igényei szerint alakítottak ki, de egyéni utazók számára is vonzó. A „Smart" tarifa néhány kiegészítő szolgáltatást tartalmaz, amely tovább bővíthető az utas kívánsága szerint. A „Basic" tarifa pedig kizárólag magát a diszkont utazást tartalmazza.

A „Best" tarifa jelenleg a legjobb termék az Európán belüli diszkont légitársaságok kínálatában, amely mérföldkövet állít a kategóriában: az utas helyét a legelső három sor egyikében foglalják le, ahol élvezheti az igen széles, 81,2 cm-es ülőhely-távolság nyújtotta kényelmet és egy szabad ülést maga mellett. A „Best" tarifát választók továbbá bejuthatnak a Lufthansa Lounge-okba, igénybe vehetik az elsőbbségi check-int és a gyorsított utasbiztonsági ellenőrzést, a Miles & More programban pedig megemelt mérföld-jóváírást kapnak a HON Circle mérföldek után. Ezeken kívül dupla mennyiségű poggyászt adhatnak fel (kétszer 23 kg), à la carte étkezésben részesülnek a fedélzeten, a foglalásukat pedig rugalmasan módosíthatják, illetve akár törölhetik is.

Az új Germanwings „Smart" tarifája az új standard tarifa, amely egy klasszikus „economy" terméknek felel meg igen magas minőségben: ebben a tarifában az utasok számára a repülőgép első részében foglalják le a jegyeket, ahol a „Best" tarifához hasonlóan igen széles, 81,2 cm-es ülőhely-távolság garantálja az utazók kényelmét. A „Smart" tarifa egy snack és egy alkoholmentes ital fedélzeti fogyasztását, és egy 23 kg-os poggyász feladását tartalmazza. A legkedvezőbb árú tarifa a „Basic" tarifa, amely a klasszikus diszkont terméknek felel meg:  nem tartalmazza pl. a fedélzeti kiszolgálást és a poggyász feladást, és csak a 11. sortól lehet ülőhelyet foglalni a fedélzeten.