330 milliárd jut a fenntartható városi közlekedés fejlesztésére és az elővárosi vasúti elérhetőség javítására

Forrás: MTI

 2015. december 08. 15:12

Két felhívásban, a Közép-magyarországi régióban 211 milliárd forint, a kevésbé fejlett régiókban pedig 119 milliárd forint fordítható a fenntartható városi közlekedés fejlesztésére és az elővárosi vasúti elérhetőség javítására 2020-ig - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A tájékoztatás szerint a pályázatokban egyebek mellett elsősorban a kötöttpályás városi-elővárosi közösségi közlekedés előmozdítása, színvonalának emelése, a környezetbarát közúti személyszállítás fejlesztése, a közlekedési láncok összekapcsolását segítő beruházások, valamint közlekedésbiztonsági beavatkozások támogathatóak.

A Magyar Idők keddi számában, az MTI lapszemléjében is idézett írásában közép-magyarországi fejlesztéseket sorol fel, mint például a Budapest-Rákospalota és Esztergom közötti pálya villamosítását, a Nyugati pályaudvar és a Rákosrendező biztosítóberendezéseinek korszerűsítését, valamint jó néhány fővárosi villamospálya-fejlesztését.

Az itt megjelenteket egészítette ki az NFM azzal, hogy felhívta a figyelmet arra a korábbi bejelentésére, miszerint a közép-magyarországi régió mellett a kevésbé fejlett régiókban további 119 milliárd forint fordítható a fenntartható városi közlekedés fejlesztésére és az elővárosi vasúti elérhetőség javítására.