52 milliárd forintos közútfelújítási program a Tokaj-Zemplén térségben

Forrás: MTI

 2021. október 13. 15:02

Megkezdődött az utóbbi évek egyik legjelentősebb hazai burkolatfelújítási programjának végrehajtása: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kormányprogram 52 milliárd forintos keretéből a Tokaj-Zemplén térség 284,4 kilométer fő- és mellékútján végeztet teljes körű felújítási munkákat.

Wáberer György, Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos a közleményben rámutatott: a Tokaj-Zemplén régió jövője a jól átgondolt és hatékonyan működtetett idegenforgalomban, az ahhoz kapcsolódó vendéglátásban, a borászaton nyugvó gasztronómiában van.

A fejlesztések eredményeként javulnak az életfeltételek, az új munkahelyeknek köszönhetően megállítható az elvándorlás és a térség a Balaton és Budapest után Magyarország harmadik legfontosabb turisztikai célpontjává válik.

Ezeknek a céloknak a valóra váltásához azonban meg kell teremteni a hiányzó feltételeket - hangsúlyozta a kormánybiztos kijelentetve, hogy azok között is kulcsfontosságú a térség megközelíthetőségének javítása, az úthálózat rendbetétele.

magyarkozut

A fejlesztések eredményeként a térség a Balaton és Budapest után Magyarország harmadik legfontosabb turisztikai célpontjává válik

Fotó: Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A most kezdődő és három évig tartó munkálatok a régió fejlesztésére rendelkezésre álló összeg több mint harmadát fedik le. Az úthálózat minőségének javítása érezhető mértékben fogja javítani a közlekedés biztonságát és komfortját, miközben csökkentik a régió eléréséhez szükséges menetidőt - ismertette Wáberer György.