60 ezer európai fiatal kaphat idén ingyenes Interrail-bérletet
Forrás: turizmus.com
2021. február 16. 12:23
A bejelentést Mariya Gabriel, az Európai Bizottság kulturális ügyekért, oktatásért és az ifjúságért felelős uniós biztosa tette az ingyenes Interrail-bérletprogram képviselői mentorcsoportjának hétfői hivatalos egyeztetésén. Szólt arról is, hogy az új pályázati kört várhatóan októberben tartják majd meg, az utazási korlátozások remélt feloldása után – tájékoztatta szerkesztőségünket a mentorcsoport vezetője, Ujhelyi István EP-képviselő.
Mint arról korábban beszámoltunk, a program eddigi pilot-időszakában több mint 350 ezer európai fiatal jelentkezett a lehetőségre és közülük több mint 70 ezren jutottak ingyenes vonatbérlethez. Az EU következő hétéves költségvetésében az ingyenes Interrail-bérletprogram (DiscoverEU néven) immár saját büdzsét kapott az Erasmus+ keretében, így a következő években is biztosított a jövője.
![]() |
Eddig több mint 70 ezer fiatal jutott az ingyenes vonatbérlethez |
Fotó: 123rf.com |
Mariya Gabriel a hétfői egyeztetésen elmondta azt is, hogy rugalmasabbá fogják tenni a jegyek felhasználási idejét és gondoskodni kívánnak az utazó fiatalok minél szélesebb körű biztonságáról is. Kiemelt célként jelölte meg, hogy a DiscoverEU integrált és hasznos része legyen az Erasmus+ programnak, így növelni kívánják az oktatás és ismeretterjesztés szerepét, valamint a pályázati hozzáférés lehetőségét.
Az uniós biztos bejelentette, hogy minden tagállamban találkozókat fognak szervezni a program népszerűsítésére és fejlesztésére, ahogyan célként fogalmazta meg azt is, hogy olyan területekre csábítsák majd az utazó fiatalokat, amelyek jelenleg kevésbé frekventáltak a turizmusban.
A „FreeInterRail” alapötlete két német fiatal aktivistától származik, akik néhány éve arra tettek javaslatot, hogy az Európai Unió lepjen meg minden európai fiatalt egy ingyenes vonatbérlettel a 18. születésnapján.