95 éves a KLM

Forrás: MTI/turizmus.com

 2014. október 07. 14:02

1919. október 7-én alapították a KLM (Koninklijke Luchtvaart Maatschappij) holland királyi légitársaságot, amely a világ legrégebbi olyan légitársasága, amely alapításkori nevét viseli most is.

Az Albert Plesman által alapított cég első kereskedelmi repülése 1920. május 20-án volt London-Croydon repülőtere és Amszterdam között egy bérelt De Haviland DH16-ossal, amellyel újságokat és két brit újságírót szállítottak. Abban az évben a KLM-mel 220 utas repült.

Az első interkontinentális járatukat 1924. október elsején teljesítették Amszterdam és a holland gyarmat Batavia (mai nevén Jakarta) között egy Fokker F-VIII-assal, de menetrend szerinti járatként csak 1929-ben kezdték üzemeltetni. A távot 12 nap alatt tette meg a Fokker 18 repülőtér, többek közt Budapest érintésével, a második világháborúig ez volt a világ leghosszabb repülőútvonala. Az első transzatlanti járatot 1934-ben indították a karib-tengeri Curacaóba.

A második világháborúban elfoglalták Hollandiát, a KLM ekkor nem repült, a háború befejeztével pedig azonnal hozzáláttak a járathálózat újbóli felépítéséhez: 1946-ban első európai légitársaságként indítottak járatot New Yorkba.

1950-re a KLM utasainak száma meghaladta a 350 ezret, de a jetkorszak beköszöntével a légitársaság veszteségessé vált, ezért át kellett szervezni a céget, 1966-ra pedig az akkori többségi tulajdonos kormány kisebbségi tulajdonos lett. A 70-es évek elején egy Boeing 747-200-as forgalomba állításával indult meg a széles törzsű gépek elterjedése a flottában.

A KLM 1980-ban már közel 10 millió utast szállított, az európai légi piac liberalizációja és a további terjeszkedés hatására ez a szám 1990-re 16 millióra nőtt. A 90-es években a KLM több légitársaságban is részesedést szerzett és 1998-ra minden részvényt megszerzett a kormánytól.

Költségcsökkentési okokból 2003 szeptemberében bejelentették, hogy egyesülnek a francia Air France-szal, de mindkét légitársaság megtartotta saját arculatát és nevét. A lépést az unió és az USA illetékes minisztériumai 2004-ben engedélyezték.

A holland légitársaság ma mintegy 120 gépes flottával 136 célállomásra repül, a 2013-as évet 349 millió eurós mínusszal zártak 25,5 milliárd eurós árbevétel mellett.

 

A születésnapon Carniel Eurlings, a cég vezérigazgatója leleplezte a KLM 95 years feliratot az egyik MD-11-es gépen, mostantól kezdve egy éven át, az interkontinentális flotta minden géptípusából egy-egy repülő ezzel a logóval közlekedik. A hosszútávú business utasoknak hagyományosan ajándékozott holland porcelánházak évfordulós kiadással készülnek az ünnepségre.

Letették a KLM új schiphol-i, interkontinentális World Business Class lounge-ának alapkövét is, amely 2016-tól várja a prémium utasokat.

KLM