A Boeing leállítja a 737 MAX gyártását

Forrás: MTI

 2019. december 17. 10:00

A Boeing igazgatótanácsa két napig tartó tanácskozása után úgy döntött, hogy januártól ideiglenesen leállítják a 737 MAX típus gyártását.

Miután 2018 őszén, majd 2019 márciusában két Boeing 737 MAX típusú gép is lezuhant, a típust üzemeltető légitársaságok sorban a földre parancsolták gépeiket. Jelenleg több mint 700 Boeing 737 MAX várja, hogy újra repülhessen.

Most kiadott közleményében a Boeing vállalat bejelentette, hogy a gyártás felfüggesztése „kevéssé akasztja meg a hosszú távú termelést és az alkatrészgyártást”.

A döntéshez egy sor tényezőt figyelembe vettek, köztük azt is, hogy egyelőre nem tudni, a szövetségi repülésügyi hatóság (FAA) mikor adja meg az engedélyt e típusok újbóli forgalomba állítására.

A repülőtársaságok egyébként már korábban jelezték, hogy 2020 márciusáig egyáltalán nem állítanak forgalomba 737 MAX típusú gépeket.

Az FAA és a vele együttműködő nemzetközi szakértőcsoport a múlt héten jelezte, hogy egyelőre nem tudja megmondani, mikor repülhetnek ismét a 737 MAX típusú gépek, és egyben megfeddte a Boeing vezetését is, amiért sürgette az engedélyek megadását.

A vállalat vezetése a múlt hónapban még arról számolt be a nyilvánosságnak, hogy az idén december végéig minden engedély meglesz, és a 737 MAX gépek 2020 januárjában már ismét repülhetnek.

Most bejelentették: a gyártás felfüggesztése miatt nem lesznek elbocsátások, a korábban e gépeken dolgozó alkalmazottak a 737-es gép más típusain dolgoznak majd, vagy más részlegekhez helyezik át őket.

A problémás Boeing 737 MAX

Fotó: Wikimedia Commons

Elemzők szerint a leállás, még ha csak átmeneti ideig tart is, komoly veszteséget okoz nem csupán a Boeingnak, hanem az egész amerikai gazdaságnak.

A 737 MAX a Boeing legfontosabbnak tartott repülőgépe, amelynek eladásából a vállalatnak évente több tízmilliárd dolláros bevétele volt. A válság akkor kezdődött, amikor idén februárban az etióp légitársaság 737 MAX gépe a felszállás után lezuhant, és a fedélzeten lévő utasok és személyzet – összesen 346 ember – életét vesztette. Öt hónappal korábban, 2018 októberében az indonéz Lion Air 737 MAX típusú gépe zuhant le, az a katasztrófa 189 halálos áldozattal járt.

A 737 MAX típusú gépeket az etiópiai katasztrófa után világszerte kivonták a forgalomból. Az azóta folyó vizsgálatok során kiderült, hogy részben a repülőgépbe beépített szoftver hibája, részben a karbantartás hiányosságainak sora, részben pedig a pilóták nem megfelelő kiképzése vezetett a katasztrófákhoz. Ráadásul mindezen hiányosságokkal és hibákkal a Boeing vezetői is tisztában voltak.