A budapesti taxisok hatodánál találtak kifogásolnivalót

Forrás: MTI

 2013. szeptember 10. 16:43

Hetven próbautazásból 11 esetben, nagyjából minden hatodik fővárosi taxisnál találtak kifogásolnivalót az ellenőrzéseken.

Hetven próbautazásból 11 esetben, nagyjából minden hatodik fővárosi taxisnál talált kifogásolnivalót közös ellenőrzésein a budapesti kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), valamint a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság.

A három szervezet keddi közleménye szerint a szeptember 1-jével életbe lépett taxirendelet előírásainak betartását, különösen a fix ár alkalmazását ellenőrizték.

A hetven próbautazásból három esetben fordult elő, hogy rosszul adtak visszajárót a fuvarozók, hat esetben a taxis elmulasztott nyugtát adni, két esetben pedig a gépkocsivezető nem a rendeletben kötelezően előírt tarifát alkalmazta. Előfordult olyan is, hogy a tarifatáblázat kihelyezéséről feledkezett meg a sofőr, egyes esetekben több hiányosság egyszerre fordult elő.

 

A jogsértő taxivállalkozásokkal szemben a fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége folyamatosan indítja meg az eljárásokat.

A főváros taxirendelete azt is tartalmazza, hogy a taxik az eddigi maximált ár helyett fix viteldíjjal fuvaroznak. A taxik küllemére vonatkozó előírások 2014 augusztus végétől hatályosak, és csak később lépnek életbe a rendeletben meghatározott műszaki előírások is.

A rendeletben foglaltakat Budapest közigazgatási területén belül a BKK önállóan is ellenőrzi, szabálytalanság esetén a taxiállomások használatára vonatkozó szerződés felmondása mellett a megfelelő hatóságnál is eljárást kezdeményezhet.