A fővárosi turizmus problémái miatt emelt szót a MISZ

 2013. augusztus 20. 13:51

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetségéhez az utóbbi időben több bejelentés is érkezett tagjaitól a legutóbbi fővárosi intézkedésről a Bazilikánál lévő parkolási lehetőség megszűnésével kapcsolatban.

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége tiltakozik az ellen, hogy a fővárosban sorozatosan lépnek életbe olyan intézkedések, amelyekkel akadályozzák a turisták közlekedését, a buszok parkolását, megállását a budapesti fő látványosságok közelében.

A Magyarországra érkező turisták legnagyobb része nyugdíjas, és sok a mozgássérült köztük, akiknek a fővárosban hozott korábbi és újabb, parkolással kapcsolatos intézkedések – melyeket az idegenforgalmi szakma résztvevőivel nem egyeztettek - lehetetlenné teszik, hogy a turistabuszok a belvárosban lévő, és turisztikai szempontból kihagyhatatlan látványosságokat, mint például a Bazilikát megközelítsék – fogalmaz közleményében a MISZ.

Mint írják, az Erzsébet hídon állandó a torlódás, a Március 15. téri buszparkolók megszüntetése is óriási csapás a turizmusra, a turistabuszokkal sem megállni, sem parkolni nem lehet – ezt még fokozza a legújabb rendelkezés a Bazilikánál az amúgy is kevés parkolóhely megszüntetéséről.

A MISZ úgy látja, a forgalmi változtatásoknál a nemzetközi gyakorlatot sem veszik figyelembe, a turizmus érdekeivel ellentétes intézkedéseket hoznak, ez érvényes a repülőtérre, a hajóállomásokra, a pályaudvarokra, a Citadellára és általában a belvárosra. Ugyancsak kedvezőtlenek a turizmus szempontjából a Kossuth téren, a Hősök terén, valamint a Várra és a Várbazárra vonatkozóan tervezett változtatások is.

Kiemelik: azok az utaztató cégek, amelyek korábban naponta több busszal jöttek Budapestre, egyre inkább elkerülik a fővárost, sőt Magyarországot is, ami nem lehet célja a magyar kormánynak, hiszen ezáltal sokmilliárdos kár éri az országot.

Ezúton szeretnék felhívni az illetékesek figyelmét arra, hogy a helyzet orvoslása haladéktalanul szükséges annak érdekében, hogy ne csökkenjen drasztikusan a forgalom.