A versenyhivatal is foglalkozik a hop-on hop-off pályázattal

Forrás: Világgazdaság

 2016. augusztus 08. 21:15

A Világgazdaság cikke szerint a Gazdasági Versenyhivatal levélben figyelmeztette a főváros vezetését, hogy a városnéző buszok piacának monopolizálása versenyjogilag nem jó megoldás, és a megkötendő szerződés később semmissé válhat.

A cikk szerint a GVH elnökhelyettese július 13-án írt levelet Tarlós István főpolgármesternek. s a levélben rámutat, hogy a tervezett hosszú távú kizárólagos jogon alapuló megoldás esetén fennáll a veszély, hogy „a vesenyjogilag nem megfelelő modellt vezetik be, és ennek megfelelően semmissé válhat a megkötött szerződés".

A cikk szerint arra is figyelmeztetett a GVH, hogy „2008-ban már volt az akkori BKV-nak négy évre szóló kizárólagos szerződése az egyik szereplővel, s annak jogszerűségét erőfölénnyel való visszaélés, illetve tiltott versenykorlátozás valószínűsége miatt el is kezdte vizsgálni a hatóság. Az eljárást csak azért szüntették meg, mert felmondták a szerződést. A GVH arra is emlékeztette a címzettet, hogy a BKK 2012-ben a témában készített tanulmánya is a szabályozott versenyt tartotta a legjobb megoldásnak, ahogy a versenyhatóság is."

 

A figyelmeztetés ellenére július 22-én kiírták a húszéves monopóliumról szóló koncessziós tendert a jelenleg négyszereplős és évi 1,5 milliárd forintot hozó piacon.

A cikk kapcsán megkérdeztük a Főpolgármesteri Hivatalt, amelytől lapzártánkig nem érkezett válasz, ám amint  megkapjuk a Főváros állásfoglalását, közreadjuk.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a nyílt pályázatra augusztus 22-ig lehet jelentkezni 8 millió forint ajánlati biztosíték fejében. Nem tehet ajánlatot olyan vállalkozás, amelynek az utolsó három lezárt üzleti évben a mérleg szerinti eredménye egynél többször negatív volt, a teljes nettó árbevétele pedig nem érte el az 1,2 milliárd forintot, ugyanakkor lehet konzorciumban is pályázni.