A légitársaságok versenyképesség-javítása okozza a folyamatos sztrájkokat

Forrás: MTI

 2014. október 30. 13:02

Az európai hagyományos légitársaságok versenyképességüket próbálják javítani, hogy felvegyék a versenyt a fapadosokkal, de az átalakításokkal a szakszervezetek legtöbbször nem értenek egyet, emiatt volt és várható a közeljövőben is több sztrájk - mondta Feledi György szakértő, utasszállító-pilóta.

Az elmúlt hetekben az Air France és a Lufthansa pilótái is sztrájkoltak, a francia pilóták két héten keresztül nem vették fel a munkát, mert aggasztotta őket az Air France-KLM cégcsoporthoz tartozó Transavia diszkont társaság fejlesztése. A munkabeszüntetéssel a cég becslései szerint 416 millió eurós bevételkiesést okoztak. A Lufthansa pilótái pár hónapon belül többször is sztrájkoltak a korkedvezményes nyugdíj feltételei miatt.

Feledi György az MTI kérdésére elmondta: a hagyományos légitársaságok lépéskényszerben vannak, mert a diszkontok bizonyítottan alacsonyabb költségszinten és hatékonyabban működnek, ezért kénytelenek átalakítani saját cégstruktúrájukat. Ez a folyamat az International Airlines Group (IAG) cégeinél (British Airways, Iberia, Vueling) már megtörtént, hatásaként már az európai, rövidtávú járatok is profitot termelnek.

A Lufthansa-csoport és az Air France-KLM viszont ezzel a lépéssel még adós és aggasztó, hogy nagyon lassan haladnak az átalakítással. Mindegyik csoport célja a versenyképesség javítása, de a változástatásokhoz meg kell találni a közös hangot a szakszervezetekkel, ez viszont "végeláthatatlan" tárgyalásokat eredményez - mondta Feledi György.

A túlélésnek azonban van egy másik verziója is a szakértő szerint: az évek óta súlyos veszteséget termelő Alitaliát és a szintén nehéz anyagi helyzetben lévő airberlint az abu dzabi székhelyű Etihad Airways mentette meg, 49 százalékos résztulajdont vásárolva. Így már könnyen megvetheti lábát Európában az Etihad és felnőhet a legnagyobbak közé, kihasználva a megszorult európai légitársaságokat.

Gyakran, a szakszervezeti szabályozások akadályhalmaza miatt egy úgynevezett hibrid légitársaságot hoznak létre a nagy cégek, ilyen a IAG Vuelingje és a Lufthansa Germanwingse is, ezekben a légitársaságokban keveredik a diszkont és a hagyományos modell. Az ötlet Feledi György szerint jónak tűnik, de egyben veszélyes is: minél többet változtatnak a diszkont rendszeren, annál drágább lesz az utazás.