A legtöbb magyar kedden este 7-kor vesz repülőjegyet

Forrás: turizmus.com

 2022. december 15. 11:27

Hazánkból két és félszeresére nőtt a repülőjegy-foglalások száma 2022-ben a Kiwi.com-on keresztül – adta hírül a cseh utazási technológiai cég.

A Kiwi.com adatai alapján 2022 lesz az első olyan év, amelyben többen utaztak, mint a koronavírusjárványt megelőzően. Globálisan 57%-kal, Európából 68,4%-kal, Magyarországról pedig 155%-kal több utas szállt fel 2022 első 11 hónapjában, mint 2019 egészében. A magyarok a világ 135 országába repültek idén a Kiwi.com-on keresztül. A cseh utazási technológiai vállalat idén december 1-ig összesített adatai alapján a lerepült kilométerekhez 1%-ban járultak hozzá honfitársaink.

Az éves összesítés szerint globálisan London, Isztambul, Barcelona, Bangkok és Párizs szerepelnek a legkeresettebb úti célok között. A foglalási listák élén egymás után három évben, egészen 2021-ig az Amerikai Egyesült Államok állt, de a 2022-es beutazási korlátozások miatt idén a 3. helyre csúszott az eddigi repülőjegy-eladási adatok alapján és első helyét Olaszországnak adta át. A második helyen Spanyolország végzett a globális összesítésben.

Az európaiak körében egyebek mellett Barcelona, London, Isztambul, Párizs, Palma de Mallorca, Bangkok, Dubai és New York van rajta a listán, Budapest pedig az előkelő 18. helyet foglalja el. Az országokat illetően Spanyolország és Olaszország három éve tartja a vezető pozícióját, és egyelőre hasonló tendencia látható 2023-ra is. Őket követik más nagy európai országok, mint az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország, illetve új szereplő a toplistán Lengyelország.

A magyar utazók által a leginkább keresett városok Barcelona, Párizs, London, Milánó és Róma voltak. Az országok listáját nálunk is Olaszország vezeti.

Spanyolország és az Egyesült Királyság kerültek még a dobogóra, Franciaország és Görögország pedig éppen csak lecsúszott onnan.

Milánó fenn van a magyarok top 5-ös listáján

Fotó: 123rf.com

Foglalási trendek és jegyárak

A Kiwi.com-on a 2022. december 1-ig leadott foglalások döntő többsége rövid távra, azaz 0-1499 km közti járatokra szól. Magyarországon ez különösen a leggyakoribb: tőlünk a foglalások 64%-át adták ezek a távok. A globális adat 54%, az európai pedig 56% ugyanerre a repülési távolságra.

A közepes hosszúságú járatok (1500-3999 km) aránya globálisan 37, európai szinten pedig 38%. Magyarországról ezek a távolságok a foglalások 31%-át tették ki.

Idén már közel visszatértek a koronavírusjárvány előtti árak, sőt a közepes és hosszú távú járatok esetében némileg növekedtek is globálisan. Az árak Európában is emelkedtek 2021-hez és 2020-hoz képest, azonban a hosszú távú járatok kivételével még mindig olcsóbbak, mint 2019-ben. Az Európából induló repülőjegyek átlagosan 151 euróba kerülnek.

Magyarországról 2019-ben átlagosan 121 euróért repülhettünk, idén pedig 107 euró volt az átlagos repülőjegyár. A rövid utak jelentősen olcsóbbak, mint három éve, de aki 1500 km-nél többet repül Magyarországról, annak már többet kell fizetnie, mint a koronavírusjárvány kitörése előtt. A rövid-, közép- és hosszútávú repülőutak árai átlagosan így alakultak idén Magyarországról: 77 euró, 123 euró, 453 euró.

 

Taroltak a rövid utak

Az átlagos foglalási ablak, ami azt mutatja meg, hogy mennyire előre veszünk repülőjegyet, mindenhol megnőtt a tavalyi évhez képest, ami az utazással kapcsolatos bizalomhiányt jelzi a Kiwi.com szerint.

Magyarországon a tavalyi 24 naphoz képest idén az átlagos foglalási ablak 29 nap. A magyarok 17%-a kevesebb, mint három nappal az utazás előtt foglal, kb. tizede 4-6 nappal előtte, 15%-a 1-2 héttel korábban, és szintén kb. tizede 2-3 héttel előtte. A többség, azaz kb. minden 3. magyar az utazás előtt legalább 3 héttel, de maximum 2 hónappal előbb vesz jegyet, míg további kb. minden 10. honfitársunk már 2-4 hónappal előre tervez. Elenyésző arányban ugyan, de akadnak olyanok is, akik 4-6 hónappal (2%) vagy 6-11 hónappal (1%) előre váltottak jegyet. Ezek az arányok közel megegyezőek a globális és európai adatokkal.

A tartózkodási hosszok terén sincsenek nagy különbségek. A legnépszerűbb utazások 2022-ben is a rövid, legfeljebb háromnapos kiruccanások voltak. A magyarok 43%-a ment miniszabadságra, ezt követik a 4-6 napos (29%), majd az 1-2 hetes (23%) utazások.

A legtöbben májusban foglaltak, honfitársaink 12%-a is ekkor adott le foglalást. Sőt a legtöbben egészen pontosan – a globális adathoz hasonlóan – május 10-én vettek repülőjegyet. Ám míg világszerte a szeptember 16-a volt a legforgalmasabb utazási nap, azaz összességében ekkor szálltak a legtöbben repülőre, addig Magyarországon a június 14-e nyert. A második legforgalmasabb utazási nap Budapestről az augusztus 17-e volt, a harmadik pedig a szeptember 9.

A Kiwi.com adatai alapján Európában a legtöbb utazó április 20-án foglalta le az útját, a legtöbben pedig július 1-jén utaztak.

Míg globálisan és Európából a legnépszerűbb időpont a foglalásra a hétfő este 8, addig nálunk kedden este 7-kor adták le a legtöbb foglalást.