A Lufthansa törli szerdai járatait

Forrás: turizmus.com

 2022. július 26. 16:28

A Lufthansa a Verdi szakszervezet szerdai figyelmeztető sztrájkja miatt szinte minden járatát törli a frankfurti és müncheni bázisán. A munkabeszüntetés más német repterek és a cég földi kiszolgálói által kezelt légitársaságok forgalmát is érinti majd.

A Lufthansa földi kiszolgálóinak szerdai figyelmeztető sztrájkja miatt Frankfurtban 678, Münchenben 345 járatát törli a Lufthansa, amely összesen 134 ezer utast érint – írja az Airportal.

A légitársaság közlése szerint már kedden, valamint csütörtökön és pénteken is előfordulhatnak járattörlések a szerda hajnali 3 óra 45-től csütörtök reggel 6 óráig tartó munkabeszüntetés miatt, amelyben húszezer, a járatok műszaki felkészítésében, a repülőgépek és az utasok földi kiszolgálásában tevékenykedő dolgozó vehet részt.

A Lufthansa az összes szerdai budapesti járatát törölte, ez Frankfurtból négy, Münchenből pedig három járatpárt érint

Fotó: 123rf.com

A Verdi sztrájkfelhívása Frankfurt és München mellett érinti Düsseldorf, Köln, Hamburg, Berlin, Bréma, Hannover, Stuttgart és Köln forgalmát is, sőt más légitársaságok járatait is, amelyek egyes kiszolgálási folyamatait a Lufthansa látja el.Az érintett utasokat a légitársaság arra kéri, hogy ne menjenek ki a repülőtérre, mert más napokra és járatokra próbálják átfoglalni őket.A Lufthansa figyelmeztette arra is utasait, hogy a nyári csúcsidőszakban az átfoglalási lehetőségek a járatok telítettsége miatt korlátozott, ezért a vonattal történő utazást javasolják azokon az útvonalakon, ahol lehetséges.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér járatinformációs rendszere szerint a Lufthansa az összes szerdai budapesti járatát törölte, ez Frankfurtból négy, Münchenből pedig három járatpárt érint.Michael Niggemann, a Lufthansa HR-igazgatója bírálta a szakszervezet lépését, mint mondta, a sztrájkfelhívás mindössze két napnyi tárgyalás után, a kollektív megbeszélések konstruktív fordulójában hatalmas károkat okoz, főleg a főszezon alatt.