A nyári szezonban újraindul a forgalom a balatonfenyvesi kisvasúton

Forrás: turizmus.com

 2019. május 30. 12:30

Június 1-jétől naponta akár 14 járattal utazhatnak a kirándulók a nagybereki tájakat bejáró vonalon, ugyanis a MÁV-START a nyári turistaszezon idején szünetelteti a pályafelújítást a balatonfenyvesi kisvasúton.

A márciusban elkezdett, teljes forgalomszüneteléssel járó pályafelújítás ősztől folytatódik Balatonfenyves és Somogyszentpál között.

A MÁV-START által üzemeltetett kisvasút vonalán március közepétől felújítási munkálatokat végeztek, megszépült környezettel várja az utasokat a balatonfenyvesi végállomás, a nyílt vonalon 1,5 kilométeren építették át a vasúti pályát.

Június közepéig munkanapokon napi 5 vonatpár közlekedik, de hétvégén és június közepétől augusztus végéig mindennap 7 vonatpár indul. A 14 kilométeres utat 40 perc alatt teszik meg a kisvonatok – tájékoztat közleményében a MÁV-START.

Az 1950-től eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon mára a személyszállítás az egyeduralkodó: nyáron igen jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik.

A MÁV-START a nyári turistaszezon idején szünetelteti a pályafelújítást a balatonfenyvesi kisvasúton

Fotó: MÁV START

Felejthetetlen élményt nyújt forró nyári napokon a nyitott kocsikban való utazás, a kerékpárok szállítására pedig egy poggyászteres kocsit alakítottak át, melyet csoportok előzetes bejelentésére állítanak forgalomba. Az utasok a Nagyberek gazdag állat- és növényvilágában gyönyörködhetnek, az oda-vissza közel másfél órás vonatozás kellemes kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

A kisvasút végállomása a dél-balatoni vasútvonal Balatonfenyves állomásán található. A kisvonatokon regionális tarifa van érvényben, ezért az országos árakhoz képest 25 százalékkal olcsóbban lehet jegyet váltani.

Ősszel folytatódik a pályafelújítás: szeptember 9-től november 30-ig ismét lezárják a vonalat, ekkor Balatonfenyvesről pótlóbuszok közlekednek majd Somogyszentpál és Pálmajor felé is.

 

Kapcsolódó cikkek