A pandémia óta először ékezett kínai turistacsoport Budapestre

Forrás: turizmus.com

 2021. december 20. 12:07

A világjárvány kitörése óta december 16-án érkezett először hivatalosan újra szervezett kínai turistacsoport Budapestre. Bár még nem a Kínában élők indultak útnak ismét csoportosan, hanem Európában és Amerikában élő kínaiaknak indította újra Magyarországot is érintő körútjait a GEG Travel.

Az első, Budapestről induló 22 fős csoportot a Magyar Turisztikai Ügynökség nevében a Kínáért felelős piacszakértő, Yao Yao is köszöntötte, majd magyar termálvízből készült termékeket tartalmazó köszöntő ajándékot adott át a Citadellán gyülekező utazóknak – tájékoztatott az MTÜ.

„Szerettük volna, ha a csoport tagjai átérzik a magyar vendégszeretetet és jó emlékekkel távoznak Magyarországról, amelyeket minél többeknek elmesélnek majd. A közösségi médiában megosztott képeknek és videóknak köszönhetően a Kínában élő ismerőseik is jó benyomást kaphatnak Magyarországról, hogy a teljes határnyitást követően elsőként a mi desztinációnk jusson eszükbe, amit szívesen meglátogatnának" – mondta Yao Yao.

A kínai turistacsoport a Gellért-hegyen

Fotó: MTÜ

Az MTÜ Kínáért felelős piacszakértője a sanghaji magyar főkonzulátus közreműködésével azon dolgozott együtt a GEG Travellel az elmúlt hónapokban, hogy a kínai utazók a cég Magyarországot érintő mindkét körútja során több időt, és következő lépésként pedig a jövőben majd minél több vendégéjszakát is eltöltsenek hazánk vidéki desztinációiban. Így került be a már korábban is értékesített körutakba stop-over állomásként Balaton, Tihany és Pécs.A pandémia előtti időszakban, 2015–2019 között a kínai vendégek száma 122 százalékos, a vendégéjszakák száma pedig 105 százalékos növekedést mutatott Magyarországon. A Magyar Turisztikai Ügynökség közlése szerint a járványidőszak alatt sem hagytak fel a turisztikai piacépítéssel, a kínai piac újraindítása érdekében elkészült az MTÜ nemzetközi országpromóciós weboldala kínai nyelven, a borturizmusról, valamint több kiemelt turisztikai térségről is megjelentek kínai nyelvű kiadványok.

Az MTÜ saját profillal rendelkezik négy piacvezető kínai közösségi média felületen (Weibo, WeChat, TikTok, Redbook), ahol heti rendszerességgel posztol új tartalmakat. Yao Yao számos webináriumot és nagyszabású online, valamint egy hibrid rendezvényt is tartott a kínai turisztikai szakembereknek különböző, a magyar turizmust érintő témákban, az érdeklődés fenntartása, valamint a desztinációnkról meglevő tudás mélyítése érdekében.

Az MTÜ piacszakértője ugyanakkor amellett, hogy a Kínában élők körében népszerűsíti Magyarországot, tervei szerint 2022-ben is együtt fog dolgozni olyan cégekkel, akik Európából és Amerikából utaztatnak ott élő kínaiakból álló csoportokat Magyarországra. Emellett folytatja piacán az országmárka építését is, amelynek középpontjában a gyógy- és termálvizek állnak, mint Magyarország leggazdagabb természeti erőforrása.