A paradicsom meghódítása

Forrás: turizmus.com

 2017. június 04. 19:55

Mauritius egész éves desztináció, ahová a magyarok egyre nagyobb számban szeretnek utazni – tudtuk meg többek között a Mauritiusi Turisztikai Hivatal (MTPA) három részből álló kelet-európai road show-jának budapesti állomásán, június 2-án, a Budapest Marriott Hotelben.
Az Aviareps és az MTPA szervezésében tartott rendezvényen az indiai-óceáni szigetországából érkezett turisztikai szolgáltatók mutatták be ajánlataikat és az ország turisztikai kínálatát magyar utazási szakembereknek.

A workshop előtt Ashwin Cahoolessur, az MTPA vezetője kötetlen sajtóbeszélgetésre invitálta a szaksajtó képviselőit. Elmondta, hogy a magyar piac nagyon fontos nekik, hiszen a kelet-európai országok viszonylatában – és itt elsősorban a road show másik két állomására, Lengyelországra és Csehországra gondolt – Magyarországról jelentős, 61%-os növekedést regisztráltak 2016-ban, az előző évhez képest. Igaz, ez a beutazó szám (2432) még mindig alatta van a lengyel és a cseh beutazásnak, de már az idei év első 4 hónapja alapján (1551) is látható a folyamatos növekedési tendencia.

Ashwin Cahoolessur, az MTPA vezetője és Tóth Attila, az Aviareps Magyarország igazgatója

Ashwin Cahoolessur kitért országa, az „indiai-óceáni paradicsom” kedvező adottságaira – mint például az egész évben kellemes klíma, valamint az utóbbi időkben olyannyira felértékelődött biztonság, de azt is hangsúlyozta, hogy a szigetet nem fenyegetik természeti katasztrófák, valamint nem otthona egyetlen veszélyes állatfajnak sem. A szigetország fő vonzereje – a gyönyörű természeti értékei, csodálatos tengerpartjai mellett – hogy valóságos multikulturális tégely Afrika és Ázsia között, gazdag kulturális hagyománnyal és nem utolsósorban izgalmas konyhával.

A vacsorával egybekötött rendezvényen a szigetországából érkezett turisztikai szolgáltatók mutatták be ajánlataikat magyar utazási szakembereknek

Fotók: turizmus.com

A szigeten a 4 és 5 csillagos szállodák dominálnak, de a kisebb pénztárcájú utazó is megtalálja a számára megfelelő komfortfokozatot.

Mauritiust mindeddig főként a nászutasok és a luxusutak szerelmesei keresték fel – golfpályái is kiválóak – de egyre többen találják meg a vízi sportok és a túrázók kedvelői közül is.

A rendezvényt exkluzív vacsora kísérte és tombola zárta.