A turisztikai szakma Ferihegyen tartaná a fapadosokat

Forrás: Magyar Nemzet

 2019. március 01. 16:20

A turizmus szereplői nem támogatják a fapados járatok kitelepítését a fővárosból - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Flesch Tamás.

A szállodaszövetség elnöke szerint be kell látni: még mindig Budapest-központú a beutazó turizmus, amiben nagy szerepe van a biztonságnak, amelyet a külföldi látogatók naponta elismernek, ez egyre inkább erősíti a versenyképességünket – írja a Magyar nemzet.

Nem örülne a turizmusszakma, ha a fapados járatokat – azon célból, hogy a légikikötő környezeti zajhatásait, fővárosi légszennyezését ily módon csökkentsék – kitelepítenék a fővárosból. „Most, amikor minden szinten a budapesti, illetve az országos turizmust építjük, és látványosan fejlődő pályára állt a beutazó forgalom, emellett a lakosság is sokkal több pénzt tud áldozni utazásokra, úgy gondoljuk: nem időszerű ez a lépés” – fogalmazott a lap kérdésére Flesch Tamás MSZÉSZ-elnök, s így folytatta: a biztonság egyértelmű versenyelőnyt hoz hazánknak, ami forintban is mérhető, de jelentősége túlmutat a gazdaságon.

A szakember kifejtette: a fapados gépekkel történő utazás nem azt jelenti, hogy az olcsóbb járatokkal csak a szűkebb pénztárcájú, hátizsákos kocsmaturisták érkeznek Budapestre, hanem például az olyan 50-es, 60-as, tehetősebb utazók is, akik szeretnek költekezni a felkeresett városban, és 120 euróért még hajlandók elutazni oda, azonban egy hagyományos légitársasággal, többszörös árért már nem.

Arra kényszeríteni a turistát, hogy Győrből, Debrecenből vagy akár Tökölről, Kecskemétről jöjjön fel a fővárosba további költségekért, taktikai hiba lenne. Nagyon át kell gondolni minden oldalról a fapadosok kitelepítésének lehetőségét, nehogy öngólt lőjünk.

A fapadosok kitelepítése a fővárosból elriaszthatja azokat a légitársaságokat is, amelyek közvetlen járatban gondolkodnak Budapesttel

Fotó: pixabay

Mint mondta, Budapest nemcsak gazdasági szempontból játszik központi szerepet, hanem fizikailag is, a lakosságnak, de a turistáknak is innen a legkönnyebb elérni mindent.

Vélhetően az alternatív reptereken sem történnének akkora beruházások, amelyek a mostanitól jelentősen eltérő módon szolgálnák ki az utasokat. Ahogy más országokban, egyszerűbb építményekkel oldanák meg a kitelepített szolgáltatást. Ezt tetézné a fővárostól való távolság leküzdése, amely a közlekedési infrastruktúrát is megterhelné – vázolta Flesch Tamás.

A turizmus nagyon kiszolgáltatott a légi közlekedésnek, a turisták nagy része repülővel utazik. A fapadosok kitelepítése a fővárosból elriaszthatja azokat a légitársaságokat is, amelyek közvetlen járatban gondolkodnak Budapesttel, a befektetőknek ez nem lenne jó üzenet az elkövetkező évekre.

Ezzel együtt indokolt, hogy a stratégiai jelentőségű Budapest Airport a szolgáltatásaiban fejlődjön, és a főváros kapujaként a magyarországi turizmushoz méltóbb színvonalon fogadja az érkezőket, szolgálja ki a fapados utazókat. Nem időszerű tehát arról beszélni, hogy a fapadosok távozzanak a fővárosból, ám a kormány részéről az üzemeltetőknek megfogalmazott minőségi kifogások indokoltak, azokon, ha van rá szándék, könnyen lehetne és kell is javítani – mondta a szállodaszövetség elnöke.

Kapcsolódó cikkek