A tavalyinál is nagyobb a cseh államvasutak nyeresége

Forrás: turizmus.com

 2019. augusztus 27. 12:19

A cseh államvasutak 441 millió koronás (5,737 milliárd forintos) nyereséggel zárta az idei első félévet. Ez 171 millió koronával (2,223 milliárd forinttal) jobb eredmény, mint amit a cég a tavalyi év első felében elért.

A személyszállítás és a teherszállítás egyaránt nyereséges volt. Az államvasutak az első fél évben 91,6 millió utast szállított, ami éves összehasonlításban 2,5 százalékos növekedés.

A személyszállításban a nyereség 85 millió koronát tett ki. Ez nagyon jó eredménynek számít, mert a korábbi időszakokban ez az ágazat rendre veszteséges volt.

Elsősorban a távolsági járatokat használja több ember

Fotó: Wikimedia Commons

A vasút szerint a nyereség a megnövekedett utasforgalom következménye. Elsősorban a távolsági járatokat használja most több ember, ahol a növekedés 6,8 százalékos volt. „A vasúti szerelvények telítettsége egy év alatt 30 százalékkal emelkedett” – mondta Radek Dvorák vezérigazgató-helyettes újságíróknak.

Az utasforgalom alapvetően azután kezdett el növekedni, hogy tavaly szeptemberben érvénybe lépett az a kormányhatározat, mely szerint a fiatalok és a nyugdíjasok 75 százalékos kedvezménnyel utazhatnak a vasúton és az autóbuszokon.

A menetjegyek ára közti különbséget az állam megtéríti a közlekedési társaságoknak.

A cseh államvasutak tavaly 1,2 milliárd koronás nyereséget produkált, ami 200 millió koronával több, mint 2017-ben.

Kapcsolódó cikkek