A Travelport új szabvány szerint értékesíti a repülőjegyeket

Forrás: turizmus.com

 2018. október 23. 18:19

A vezető turisztikai kereskedelmi platform elsőként alkalmazza a nemzetközi légi szövetség, a IATA szabványát, a New Distribution Capability-t (NDC).

Az első tranzakciót a brit ügynökség, a Meon Valley Travel hajtotta végre október 19-én, egy Londonból Milánóba tartó diszkont járatra. Az új disztribúciós módszer alapján bármely légi szolgáltatásra többletköltség nélkül lehet foglalni. A GDS jelentése: globális értékesítési rendszer.

A légiközlekedési ágazat 2012 óta fejleszti az NDC-t, hogy az ügynökök számára is lehetővé tegyék a személyre szabást, és közelebbi kapcsolatot alakítsanak ki a légitársaságok és a fogyasztók között. A Travelport Rich Content és Branding szolgáltatását már több mint 270 légitársaság veszi igénybe.

A Travelport új értékesítési rendszere

Fotó: turizmus.com

2017 decemberében a Travelport volt az első GDS-üzemeltető, amely megszerezte a IATA 3-as szintű minősítését. Ez a státus minden olyan szervezet számára szükséges, amely ajánlatokat és rendeléseket akar kezelni.

Gordon Wilson, a Travelport elnök-vezérigazgatója elmondta: „ez egy mérföldkő a légitársaságok disztribúciójában”. Még az NDC telepítésének korai szakaszában vagyunk, és a mostani tapasztalatok alapján fejlesztik tovább azt.

Aleks Popovich, a IATA pénzügyi és disztribúciós igazgatóságának alelnöke gratulált a Travelportnak, és az NDC-alapú foglalást a légi kiskereskedelem új korszakába vezető lépésként értékelt.

Kapcsolódó cikkek

Belharcok a oneworldben

2018. október 09.