A turizmus további csökkenésére számítanak Egyiptomban

Forrás: MTI

 2016. július 13. 16:50

Egyiptomba idén várhatóan legfeljebb négymillió turista érkezik, kevesebb mint fele a tavalyinak, Magyarországról is kevesebb vendég jön – mondta az egyik legnagyobb egyiptomi utazási iroda, a Travel Ways-Egypt hurghadai térségének vezetője, Mohamed Ahmed.

Az egyiptomi turisztikai minisztérium adatai szerint 2015-ben 9,2 millióan látogattak az országba, 6 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban. A csökkenés legfőbb oka, hogy az orosz utasszállító repülőgép tavaly októberi lezuhanása óta elmaradtak az orosz turisták, akik a teljes beutazóforgalom mintegy 30 százalékát adták. A német és az angol vendégek száma ugyancsak jelentősen visszaesett.

Mohamed Ahmed kifejtette: a terrorizmus nemcsak Egyiptomot, hanem az egész világot érinti. Egyiptom mindent megtesz a turisták biztonságáért, az orosz gép tragédiája után jelentősen megszigorították az ellenőrzést a repülőtereken – hangsúlyozta.

Az utolsó "békeévben", 2010-ben több mint 14,7 millió külföldi turista járt Egyiptomban, akik 12,5 milliárd dollárt költöttek el, a turizmus több mint 11 százalékkal járult hozzá az ország hazai össztermékéhez (GDP) és a munkaerő 12 százalékát foglalkoztatta.

A szakember abban bízik, a csökkenés átmeneti, mert Egyiptomnak páratlan kincsei vannak. Mohamed Ahmed a tavasszal kinevezett új turisztikai miniszterüktől azt várja, hogy "belülről építse újra a házat". A turizmusnak nincs "szócsöve", aki alakítaná az országról alkotott képet, és szükség volna arra is, hogy a hotelek szövetségbe tömörüljenek, sztenderdeket alakítsanak ki – mondta.

Fotó: Grósz Balázs

Az egyik legnagyobb magyar kiutaztató, a Kartago Tours vezetője, Füri Mihályné arról számolt be, hogy 2015-ben közel tízezer magyar turista kereste fel Egyiptomot az iroda szervezésében, idén azonban csökkent a kereslet. Hetente egy charterjáratot indítanak Hurghadára, onnan érhető el busszal a búvárparadicsomként ismert Marsa Alam is. Pozsonyból indul közvetlen járat is Marsa Alamra, amely elérhető a Kartago Toursnál is – tette hozzá. Sharm El Sheikhre idén menetrendszerinti járatokkal juthatnak el Magyarországról az utasok.

A Kartago Tours vezetője szerint Hurghada és a többi tengerparti üdülőváros is biztonságos. Figyelnek a turistákra, folyamatos a rendőri jelenlét, a főbb turista látványosságoknál is fokozott a rendőri ellenőrzés.