A Wizz Air először lízingel repülőgépet az Air Lease Corporationtől

Forrás: turizmus.com

 2015. május 20. 16:40

A Wizz Air megkötötte első lízingszerződését az Air Lease Corporationnel (NYSE: AL) egy darab Airbus A320 típusú repülőgépről, amelyet júliusban szállítanak majd le. A repülőgép a tervek szerint a Wizz Air flottájának 63-ik A320-asa lesz. A szerződés részleteit nem hozták nyilvánosságra.

„Örülünk az új kapcsolatnak az ALC-vel, nem csak a cég kiemelkedő reputációja és portfóliója miatt, hanem azért is, mert alapítója, Steven F. Udvar-Hazy eredetileg Budapestről származik, és a városra a légitársaságunk is otthonként tekint.Emiatt ez az új megállapodás különösen sokat jelent számunkra a Wizz Airnél" – mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója.

A Wizz Airt 2004-ben alapították, azóta több mint 90 millióan utaztak a légitársasággal, amelynek útvonalhálózata 380 európai és közel-keleti útvonalból áll.

Udvar-hazy a repülőgép lízing területén korai innovátorként jelent meg, felépítette és a világ legnagyobb lízingcégévé tette az International Lease Finance Corporationt, ma AerCap NV. Az Air Lease Corporationt 2010-ben alapította.