Abu-Dzabiban is gond van az Uberrel

Forrás: Index

 2016. augusztus 29. 11:08

Nem csitulnak az Uber körül a hírek, míg egyes országokban pozitívan ítélik meg, máshol aggályosnak vélik működését. Legutóbb Abu-Dzabiban függesztette fel szolgáltatását, miután a hatóságok az utóbbi időben állítólag rászálltak az uberező sofőrökre – olvasható az index oldalán.

Az Uber, illetve a másik közösségi taxi szolgáltatás, a Careem szombat óta nem elérhető az Egyesült Arab Emírségek fővárosában. Az Uber maga nem kommentálta, hogy miért függesztették fel működésüket, csak azt közölték, hogy átmeneti leállásról van szó.

Viszont a Careem egyik vezetője szerint a hatósági fellépés miatt kényszerültek erre. Az utóbbi időben egyre több sofőrjüket vegzálták a rendőrök, ezért sokan közülük úgy döntöttek, inkább nem taxiznak, emiatt kellett bezárniuk – mondta a Reutersnek Christian Eid, a Careem kommunikációs főnöke.

Az emírségek fő turisztikai és üzleti központjában, Dubajban még működik az Uber és a Careem is. Viszont ha ott is problémák lépnének fel, az érzékenyen érintené a céget, mivel a Közel-Kelet az egyik leggyorsabban bűvülő piacuk, amit már csak azért is fontos lenne megtartaniuk, mert nemcsak Magyarországot, hanem a jóval jelentősebb piacnak számító Kínát is bebukták az utóbbi hónapokban.