Aggódik az ECTAA az utazási csomag jövője miatt
Forrás: turizmus.com
2022. november 29. 11:57
Korábban történt
Köztudott, hogy az Európai Bizottság konzultációkat folytat a csomagtúratörvény (PTD) felülvizsgálatáról annak érdekében, hogy tovább erősítse a fogyasztók jogainak védelmét. A megfontolásra előkészített változtatási lehetőségekből azonban azt látjuk, hogy nem közelítik az utazásszervezőkre és a légitársaságokra vonatkozó szabályokat – fogalmaz a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) által a szerkesztőségünkhöz eljuttatott ECTAA-közlemény.
Didier Reynders uniós biztos akinek a portfóliójában a fogyasztóvédelem szerepel, nyilvánvalóvá tette, hogy a PTD felülvizsgálata nyomán korlátozni kívánja az utazásszervezők által beszedhető előlegek összegét. Ugyanakkor az utasjogok felülvizsgálata nyomán egyáltalán nem akarja korlátozni az előlegek légitársaságok általi begyűjtését a légitársaságokért felelős biztos, Adina Vălean.Ez az ellentmondás nyilvánvalóvá teszi, hogy az Európai Bizottság nem érti az utazási piac működését – hangsúlyozza a szakmai szervezet.Az utazásszervezők nem maguknál tartják az utazók által befizetett előlegeket, hanem a szállítóikat, köztük a légitársaságokat kell abból kifizetniük – melyek legtöbbször 100 százalékos előlegfizetést várnak el.
![]() |
A csomagtúra-szolgáltatás nyújtja a legmagasabb fokú biztonságot az utazónak, véli az ECTAA |
Fotó: 123rf.com |
Ugyanígy, miközben a Bizottság tovább szigorítaná az utazásszervezők esetleges fizetésképtelenségére vonatkozó szabályozást, továbbra sem keresi annak a módját, hogy hatékony védelmet alakítson ki a légitársaságok fizetésképtelensége esetére, holott erre az Európai Számvevőszék is felszólította 2021 júniusában, amikor azt javasolta, hogy a PTD-ben foglalt fogyasztóvédelmet, beleértve az utasok hazahozatalának költségeit, a légitársaságokra is terjesszék ki a 261/2004-es jogszabály módosításával – emlékeztet az ECTAA közleményében.
Frank Oostdam, az ECTAA elnöke szerint: „Az előlegfizetések korlátozása és a fizetésképtelenség elleni védelemnek az értéklánc egyetlen szereplőjére való hárítása az utazásszervezők – jellemzően kisvállalatok – hátrányára szolgál, és kiszorítja őket a piacról. Ez a folyamat oda vezet, hogy a fogyasztókat megfosztjuk egy lényeges utazási terméktől, a csomagtúra szolgáltatástól, amely a legmagasabb fokú biztonságot adja az utazónak.”
„Felszólítjuk Reynders és Valean biztosokat, hogy egységesítsék intézkedéseiket az utazási értéklánc teljes hosszában, ha a céljuk valóban az, hogy érdemben javítsanak a fogyasztók védelmén!”
Az ECTAA mintegy 123 ezer európai utazásszervezőt és utazási irodát képvisel, melyek szabadidős és üzleti célú céges utazókat szolgálnak ki az utazási tanácsadástól a komplex szolgáltatásokig terjedően – emeli ki a MUISZ.