Aktívan a Nyugat-Balatonon

Szerző: Vajk Brigitta

Forrás: turizmus.com

 2014. november 11. 17:51

Kenuzás a Hévíz-patakon, a Badacsony megmászása telihold fényénél, kerékpártúra Gyenesdiáson, egy csipet luxus a keszthelyi Cadillac Múzeumban – csupán néhány attrakció, amelyet a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda tanulmányútján kipróbáltunk és megnéztünk.

A november 6–7. közötti sajtótanulmányút résztvevői szerencsésnek mondhatják magukat, a gazdag programkínálathoz kellemes őszi idő társult, ami csupán a kenuzás alkalmával bizonyult túl enyhének, mivel a Hévízi-tó vizéből táplálkozó patakon való csónakázás élményét a víz fölötti ködfelhő is emeli. Hazánk egyetlen, evezésre alkalmas meleg vizű patakján november végétől egészen márciusig kenuzhatunk, hiszen a víz még a legzordabb teleken sem fagy be. A part menti mocsaras lápvidék meseszerű hangulatot ad a túrának, melyet a teljesen kezdők és a gyerekek is teljesíteni tudnak.

 

Gyógytó és holdfény

A kenukból – a hamarosan megújuló Hévíz Hotel Spa éttermében elköltött kiadós ebéd után – a Hévízi-tóban, valamint a Festetics Fürdőházban folytatódott a töltekezés. Az évi egymillió látogatót fogadó világhírű tó vize számos panaszra gyógyír, s ezt a tényt a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház friss kutatásai immár tudományosan is bizonyítják.

Evezés és úszás után mi sem jöhet jobban, mint a vacsorára hangolódás különös változata: kellemes kétórás túra – elemlámpával és holdfényben – a Badacsony 438 méteres magassági pontjánál épült Kisfaludy-kilátóhoz. A 2011-ben újjáépült, 18 méter magas toronyból körpanorámában csodálhatjuk meg a tájat a Szent György-hegytől egészen a déli parton elterülő fonyódi hegyekig – a látvány bizonyítottan esti fényekben is lenyűgöző!

 

Bor és wellness

A kiérdemelt borvacsorát a szintén páratlan panorámát kínáló Laposa Birtokon fogyasztotta el a társaság, megismerkedve könnyed, fiatalos boraik – Laposa Friss, Laposa Illatos, Laposa Rosé – élénk ízvilágával, vibráló zamatával. Badacsonyban egyébként a borbarátoknak télen és tavasszal is ajánlják az ízletes nedűket. A szervezett BorBarangolásban részt vevő pincék és vendéglők februártól júniusig heti turnusokban váltják egymást.

Szállásról és további wellnessélményekről a gyenesdiási négycsillagos Wellness Hotel Katalin gondoskodott, ahol idén októberben értek egy kétéves felújítási projekt végére. Ennek eredményeként megvalósult a hotel szobáinak színvonalemelése, köztük 2 db balatoni panorámás, pezsgőfürdős exkluzív szobával. Szolgáltatásaikat egy 150 férőhelyes balatoni panorámás konferenciateremmel is gyarapították, de a parkoló kapacitása, valamint a kerékpárkölcsönző kerékpárválasztéka is bővült. A vízparttól mintegy 200 méterre található szálloda leginkább wellness-szolgáltatásaira büszke, valamint gyermekbarát mivoltára és családias hangulatára.

 

Két keréken

A tanulmányút második napja Gyenesdiás megismerésével kezdődött. A Nyugat-Balaton régió egyik legintenzívebben fejlődő települése télen-nyáron az aktív kikapcsolódás Mekkája, ahol garantáltan senki sem unatkozik, akár vizes kalandokat keres, akár két keréken indul felfedező útra, mint ahogy a sajtóút résztvevői tették.

A túra első pihenője az idén ősszel nyílt Természet Háza Látogatóközpontban volt, ahol órákon át belemerülhetünk a Keszthelyi-hegység élő és élettelen világának megismerésébe, tanulmányozásába. A kiállítást bejárva nemcsak a hegység földtörténetét, domborzatát, állat- és növényvilágát ismerhetjük meg, hanem a térség erdő- és legelőgazdálkodásáról, szőlő- és gyümölcstermesztéséről is hasznos információkkal gazdagodhatunk.

A kiállítást interaktív látványelemek, játékok, fotóillusztrációk, akusztikus és vizuális effektek, élethű diorámák színesítik, egyaránt megörvendeztetve gyermeket és felnőttet.

 

A látogatóközpont – a mellette található Festetics Imre Állatparkkal szoros együttműködésben – egyfajta információs pontként is funkcionál és várhatóan a térségbe kirándulók kiindulópontja lesz, segítve ezzel a bakancsos, kerékpáros és lovas turizmus élénkülését a régióban.

 

Kerékpáros mintarégió

A kerékpártúra a közeli Festetics-kilátói alatti Nagymező Erdei Pihenőig folytatódott, majd onnan egy különleges holdbéli tájon – egy hajdani kőbányán – áthaladva a gyenesdiási Tourinform-irodánál ért véget.

 

A nyugat-balatoni régióban az elmúlt években nagyszabású kerékpáros fejlesztés valósult meg, ami hozzájárult egy kerékpárosbarát mintarégió kialakításához, az országban egyedülálló módon. A helyi TDM-szervezetek – Keszthely, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök, Hévíz, Zalakaros – között egy kerékpárkölcsönző hálózat épül ki, melyet jelenleg is fejlesztenek. A bringázni szándékozó turisták a Tourinform-irodákban kölcsönözhetik ki a járműveket, és akár ugyanott, akár a térség egy másik irodájában adhatják le azokat. A régió útvonalain további négy nagy túrakört alakítottak és tábláztak ki a Keszthelyi-hegység, a Kis-Balaton, a Zala-völgye és Hévíz között. Így már 18 túrakörön lehet végigkerekezni, Zalakarostól Badacsonyig.

 

A fényűzés jelképe

Az igen aktív kétnapos programot hatalmas és kényelmes autók bűvkörében, a keszthelyi Cadillac Múzeumban pihenték ki a sajtóút meghívottjai. A Cadillac mint a pompa és a fényűzés jelképe Amerika státuszszimbóluma volt a hőskorban, a gengszterek, a politikusok és a filmsztárok világában is. Valóságos Cadillac-történeti kiállításon sétálhatunk végig 13 csodálatos, műszakilag teljesen karbantartott, üzemképes luxusautó és korabeli plakátok, dokumentumok kíséretében. Az egyedülálló magángyűjtemény bemutatja az első Cadillac piacra dobásától (1902. október) évtizedekre lebontva a múlt század végéig alkotott típusokat.

 

Keszthely egyik leglátogatottabb intézménye, a múlt század húszas éveiben eredetileg is múzeumnak épült Balatoni Múzeum volt a sajtóút utolsó állomása. A 2011-ben az Év Múzeuma, 2014-ben pedig a Podmaniczky-díj nyertese példás fejlődésen esett át az utóbbi években. Nemcsak azért, mert állandó és időszakos kiállításaival nagy hangsúlyt fektet a kutatási munkákra és a gyűjtemények folyamatos fejlesztésére, hanem azért is, mert olyan múzeumpedagógiai programot folytat, ahol a gyerekeket óvodás kortól a középiskoláig bezáróan megismerteti a Balaton természeti kincseivel és a környék kulturális örökségeivel.