Allergiás rohamokra, sőt szülésre is felkészítik az Emirates légiutas-kísérőit

Forrás: turizmus.com

 2017. február 09. 19:48

Bár a fedélzeti egészségügyi segélykérések miatti járatátirányítások éves szinten a többmillió működtetett járat mindössze egy apró hányadát érintik, magas költséget jelentenek a légitársaságoknak.

A légi közlekedés elterjedésével a repülés során bekövetkező orvosi esetek száma is fokozatosan nőtt.

A nemzetközi forgalmat tekintve a legnagyobb légitársaságként az Emirates hetente 3500-nál is több járatot indít, 2016-ban a felszállások száma meghaladta a 194 ezret. A tavalyi évben az Emirates több mint 60 egészségügyi vészhelyzet miatti járatátirányítást kezelt.

Egyetlen járatátirányítás – jellegétől függően – 50 ezer és 600 ezer amerikai dollár közötti kiadást jelent az Emirates-nek, amely magába foglalja az üzemanyag-, a fedélzeti ellátás-, a leszállás- és a földi kiszolgálás költségeit, a légi navigációs díjat, az utasok jegyeinek újrafoglalási díját a csatlakozó járatokra is, valamint minden egyéb költséget, amely az utasok és a személyzet ellátásához szükséges.

2016-ban az Emirates több mint 23 ezer óra egészségügyi képzést biztosított a légiutas-kísérőknek és a pilótáknak annak érdekében, hogy bármikor készen álljanak az utasok segítésére a fedélzeten.

Az Emirates-el a felhők felett is biztonságban van az ember

Az Emirates minden légiutas-kísérője egy, az Egyesült Arab Emirátusok Általános Polgári Légiközlekedési Hatósága által előírt alapképzésen vesz részt, a megszerzett tudás szinten tartására ismétlő kurzusokra jár, valamint további speciális oktatásban részesül a fedélzeti egészségügyi felszerelés használatáról.

Az Emirates légiutas-kísérőinek elméleti és gyakorlati oktatást is magába foglaló egészségügyi képzése felkészít a gyakrabban előforduló helyzetek felismerésére és megoldására, valamint a ritkább, életveszélyes helyzetek kezelésére is megtanít, amikor a gyorsaság létfontosságú.

A képzés témakörei között szerepel többek között az újraélesztés, különböző egészségügyi kondíciók, mint például az asztma, a szívproblémák, a rohamok és az allergiás reakciók, a traumával kapcsolatos tudnivalók és a szülés. A pilóták a kurzusokon például hipoxia, malária, dengue-láz, trauma, újraélesztés és fulladás, valamint foglalkozás-egészségügyi témákban is ismereteket szereznek.

Az Emirates több mint 7 millió dollárt fordított fedélzeti egészségügyi felszerelésekre, amelyek karbantartása további 1.7 millió dollárba kerül évente. Minden Emirates repülőgépen található sürgősségi orvosi láda, oxigénpalackok, lélegeztető maszkok, defibrillátor, valamint egy nonstop orvosi tanácsadó szolgáltatással összekötött ún. telemedicina egység, amely telekommunikációs csatornán keresztül összeköti a légiutas-kísérőket légi egészségügyi szakértőkkel, akik így azonnal képesek felmérni az utas állapotát.

Az Emirates személyzete átlagban 100 ezer utasonként körülbelül 20 hívást kezdeményez az egészségügyi szakértők felé. A hívások többsége nem végződik járatátirányítással, de a professzionális tanácsadás segíti a légiutas-kísérőket a döntéshozatalban és a megfelelő ellátás nyújtásában, különösen akkor, ha a járaton éppen nem tartózkodnak önkéntes egészségügyi szakemberek.