Covid-mentes ANTOR-randevú a Károlyiban

Szerző: Vajk Brigitta

Forrás: turizmus.com

 2021. október 14. 11:02

Szokásos éves partnertalálkozójukat tartották meg október 13-án a hazánkban tevékenykedő külképviseletek. A helyszín a sokéves hagyománynak megfelelően ezúttal is a budapesti Károlyi Étterem volt, ahol Szlovákia, Málta, Horvátország és Ciprus adott randevút a szakmának.

A meghívottakat ­házigazdaként Soňa Jelínková, a Szlovák Turisztikai Képviselet vezetője köszöntötte, rámutatva, hogy a világon ma a leggyakrabban használt szó a Covid, s ez mindent el is mondd arról, milyen év áll mögöttünk. Mivel a járvány a turizmus-szektort érintette a legerősebben, az est folyamán statisztikákról nem igazán szeretnének beszélni, helyette csinálják tovább a munkájukat – továbbra is támaszkodva az irodák szakmai segítségére –, és igen bizakodóan tekintenek a 2022-es év elé.

Hangya Edina, a Máltai Idegenforgalmi Hivatal képviselet-vezetője is azt hangsúlyozta, hogy remélhetőleg ténylegesen elmúlik a Covid-sújtotta időszak, ami – különösen Málta vonatkozásában hozott nagyon sok iroda számára nehéz perceket és problémákat, akik az Idegenforgalmi Hivatallal karöltve küzdöttek desztináció fennmaradásáért.

Mint mondta, az érdeklődés a gyönyörű sziget iránt továbbra is megvan, ezért végtelenül hálásak továbbra is azoknak az irodáknak, kitartanak Málta mellett, és értékesítik. Ehhez a hivatal nevében is megadott minden további támogatást – mind a MICE- mind a leisure-szegmensben –, és egy jóval sikeresebb 2022-ben bízik.

Az ANTOR-parti házigazdái balról jobbra: Hangya Edina, Ivana Herczeg, Soňa Jelínková és Ács-Lévai Viktória

Fotó: turizmus.com/Vajk Brigitta

Ivana Herczeg, a Horvát Idegenforgalmi Közösség igazgatója nem tudta kihagyni rövid összefoglalójából a statisztikát, mivel a 2021-es év olyan meglepően jól alakult. Elmondta, hogy idén 450 ezer magyar nyaralt Horvátországban mintegy 2.5 millió vendégéjszakát eltöltve. Közülük 75% egyéni utazó volt (ami az előző évhez képest 80%-os növekedés), 25%-uk pedig utazási iroda közvetítésével érkezett (ami az előző évhez képest 125%-os növekedés). Így ez a meglepően jó szám nagyrészt az irodáknak is köszönhető, hiszen jócskán emelkedett az országba szervezetten érkezők száma.

A magyar turisták körében a három legkedveltebb horvát desztináció a Kvarner-vidék, Isztria környéke, és a spliti régió Dalmáciában – emelte ki Ivana Herczeg, aki jövőre még ennél is jobb adatokat prognosztizál.

Végül Ács-Lévai Viktória, a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal nevében számolt be az elmúlt évről, ami – mint mondta – vegyes év volt, hiszen a 2020-as bázisévhez képes pozitív számokat mutatott, de még mindig jóval elmaradt 2019 mögött.

Ciprus hamar felismerte, hogy a beoltott utasokat be tudja engedni, így Magyarországról – az összes oltást elfogadva – május 10-től szabadon lehetett a szigetországba beutazni. A légitársaságok oldaláról a Wizz Air és a Ryanair bővíti folyamatosan járatait. Jelenleg 5-5 járat működik hetente Budapest és Ciprus között (egészen december 31-ig), valamint Debrecenből is megmaradt a 2 járat.

Ács-Lévai Viktória úgy véli, a sok nehézség ellenére Ciprus pozitív és optimizmusra okot adó évet zárhat, de bízik a 2022-es év erőteljesebb fellendülésében, az előrejelzések is ezt mutatják, s itt ő is a szervezett utak jelentőségére hívta fel a figyelmet.

Az est meghívottjai között volt a MUISZ-elnök, Molnár Judit is, aki elmondta: „az elmúlt másfél év rendkívül súlyos terheket rótt a turizmusban dolgozókra, és nyilvánvalóan ez nem múlt el nyomtalanul, nehéz volt megélni mind a gazdasági, mind az emberi veszteségeket.

Egy ilyen helyzetben különösen fontos az, hogy a turizmus valamennyi szereplője támogassa egymást, legyen szó szállodáról, utazási irodáról vagy turisztikai képviseletekről, hiszen az egymásra utaltságunk vitathatatlan.”

Molnár Judit a szövetség nevében megköszönte az összes turisztikai képviselet együttműködését, a közös gondolkodást és a támogatást még ezekben a különösen nehéz időkben is. Mint kiemelte, bízik abban, hogy most már valóban kifelé megyünk a járványból, és hamarosan újra a közös sikereknek tudunk örülni.

Az est hátralévő része a vacsora melletti kötetlen szakmai beszélgetés jegyében zajlott. A meghívottak között ott volt még három másik ország képviselete is (Raja Ammar, a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivataltól, Kocsis Krisztina az Österreich Werbungtól és Czeiszing Miklós a Német Turisztikai Hivataltól).

S a hagyományokhoz ezúttal is hűek voltak, a Covid-mentes vidám esti program az elmaradhatatlan tombolával, a turisztikai képviseletek kedves ajándékaival zárult.