Átalakul az európai légi közlekedési piac

Forrás: turizmus.com

 2020. március 18. 17:02

Várhatóan csak négy-öt légitársasági csoport maradhat életben Európában a válság hatására a Wizz Air vezérigazgatója szerint.

Váradi József a jelenlegi piaci helyzettel kapcsolatban azt mondta, hogy a korábban állami pénzből és tőkeinjekciókból fenntartott légitársaságok el fognak bukni, kérdés, hogy a koronavírus kapcsán indított mentőcsomagok meddig tolhatják ezt ki – számol be a nyilatkozatról az MTI.

Európában két-három hagyományos és két fapados légitársaság marad majd, ezek egyike szerinte a Wizz Air lesz. Ezt azzal indokolta, hogy a cégnek most is akkora mértékű, 1,3 milliárd eurós készpénzállománya van, amellyel akkor is hosszú ideig üzemképes maradna, ha minden járatot le kellene állítania.

A piac élénkítésében, a gyors talpraállásban és a veszteségek mérséklésében fontos szerep jut a jól irányzott állami és európai uniós támogatásoknak, amelyeket a Wizz Air is folyamatosan nyomon követ.

Váradi szerint csökken a nemzeti légitársaságok jelentősége

Fotó: 123rf.com

Váradi József beszélt arról is, hogy most 50-50 százalék a hagyományos és fapados forgalom aránya Európában, de csak idő kérdése, mikor lesz domináns a diszkontok jelenléte, mivel a nemzeti légitáraságoknak mára csak az interkontinentális járatokon van haszna.

Azt egyelőre kizárta, hogy a Wizz Air belépne a hosszú távú diszkont piacra, a nyolc órás utakat is megtenni képes Airbus A321XLR-eket azért vették, hogy földrajzilag ki tudják terjeszteni üzemelési területüket. Ezért jött létre az Abu Dhabi-i leányvállalat is, amellyel eddig elérhetetlen piacokhoz tudnak hozzáférni.

A bővülést hasonló logika mentén követi majd a légitársaság: a Wizz Air a közép-kelet-európai központból kiindulva szeretne földrajzilag terjeszkedni. Azt ugyanakkor egyelőre nem tervezi a társaság, hogy Kínában vagy az Egyesült Államokban is megjelenjen egy leányvállalattal.