Átélni Egyiptom varázslatát

Szerző: Németh Andrea

Forrás: turizmus.com

 2015. április 27. 13:40

Egyiptom idén szeretné megközelíteni a 2010-es turisztikai csúcsév eredményét – mondta a Turizmus Panorámának adott interjúban Mohamed Desouky, az Egyiptomi Turisztikai Hivatal februárban hivatalba lépett bécsi képviselet-vezetője.

– Milyen tervekkel vágott neki az új feladatnak? – kérdeztük a bécsi képviselet-vezetőt, aki a magyar, szlovák, szlovén, osztrák és svájci piacokért felel.

– A leglényegesebb, hogy szeretnénk, ha a turisták száma megközelítené a 2010-es csúcsév eredményét. Magyarországról 68 ezer, összesen pedig 14,7 millió turistát fogadott ekkor Egyiptom, ami 560 ezer magyar és 147 millió nemzetközi vendégéjszakát jelentett. Vagyis van még mit tenni, tekintve, hogy 2014-ben csak 35 ezer magyar választott bennünket, ami négy év alatt majdnem 50 százalékos visszaesés. Fontos cél, hogy az ország imázsát helyreállítsuk, és a magyar piacon is nyilvánvalóvá tegyük: Egyiptom elérhető és biztonságos, ugyanakkor különleges desztináció, ahol kultúra és tengerpart együtt varázslatos élményt nyújt, mindössze négyórányi utazásra.

– Milyen eszközökkel szeretnék mindezt elérni?

– Intenzív kampányt tervezünk, melynek része lesz számos sajtótanulmányút is. Szeretnénk, ha az újságírók megtapasztalnák, hogy az ország nyugodt és biztonságos, és a magas színvonalú szolgáltatások versenyképes árakkal társulnak.

A marketingstratégia fontos eleme a PR; hírekkel, hirdetésekkel szeretnénk minél szélesebb körhöz eljuttatni új szlogenünket: „Live the Magic!" (Éld át a varázslatot!). Vagyis arra invitáljuk az utazókat, hogy személyesen éljék át azt a csodát, amit Egyiptom nyújtani tud, legyen szó víz alatti és vízparti élményekről, vagy ősi templomokról és szobrokról.

Új termékeket is létrehoztunk, az egyik ilyen a Szent Család utazása, ennek során a turisták Jézus és Mária egyiptomi tartózkodásának állomásait követhetik végig. A 6-8 napos túra érinti többek között a Sínai-félsziget több pontját, így a Szent Katalin-kolostort és a Mózes-hegyet, illetve a kontinensen Kairót, a Nílus menti Minyát, illetve több ősi várost a folyó mindkét partján.

– Számítanak az utazásszervezők együttműködésére is?

– Természetesen! A tour operatorok számára többféle ösztönző programot is kidolgoztunk. A turisztikai hivatal támogatást ad az eladott charterhelyek után, az utazási idő hosszúsága szerint differenciálva. A hirdetések marketingköltségeibe is beszállunk 50 százalékkal, sőt, ha kulturális úti célokat népszerűsít, mint például Asszuán, Luxor vagy Kairó, akkor a hozzájárulásunk mértéke 75 százalék. Ennek oka, hogy a tengerparti nyaralás mellett nagyobb hangsúlyt szeretnénk helyezni a kulturális turizmusra, bízva abban, hogy ez is segít az imázsfrissítésben.

Jó jel, hogy Egyiptom turizmusa nagyon gyorsan felépülni látszik. 2014-ben már 4,5 százalékkal 9,8 millióra nőtt a turisták száma, miközben a magyaroké ennél sokkal nagyobb mértékben, 26 százalékkal bővült 2013-hoz képest. Az idei évre ennél is dinamikusabb fejlődés várható, már csak a megnövekedett charterkapacitások egyenes következményeként is.

 


Karrier

Az 1976-os születésű, egyiptológus és turizmus szakon végzett Mohamed Desouky tanulmányai után idegenvezetőként is dolgozott, ezután került az Egyiptomi Turisztikai Hivatal kairói központjába. Másfél évig a németországi képviseletet vezette, innen érkezett mostani, bécsi pozíciójába.