Átmeneti fennakadások az amerikai vízumkiadásban

Forrás: Origo

 2015. június 12. 15:54

Egy technikai hiba megbolygathatja az Amerikába készülők útitervét, a követség jelenleg nem tud vízumot kiadni – adta hírül június 12-én az origo.hu hírportál.

Technikai probléma adódott az amerikai külügyminisztérium Egységesített Konzulátusi Adatbázisában (CCD), emiatt késésre kell számítaniuk azoknak, akiknek vízumügyük van folyamatban – nem csak Budapesten, világszerte.

A külügyminisztérium sajnálja, ami történt, de megjegyzi: mindig is azt tanácsolta az Egyesült Államokba utazóknak, hogy addig ne véglegesítsék az útitervet, amíg nincs a kezükben a vízum, mert egyébként is előfordulhat, hogy a CCD késve hagyja jóvá a kérelmeket – írta az origo.hu.

A kártérítés éppen ezért kizárt. Az origo onformációi szerint hasonló problémák évente többször is előfordulnak, de legfeljebb néhány napos csúszást okoznak.

A vízumközpont azt ígéri, hogy mindent fejleményt publikálnak a nagykövetség honlapján és a közösségi médiában.

Azt nem tudni, hogy a technikai probléma a vízummentességi program keretében az Utazási Engedélyt Jóváhagyó Elektronikus Rendszeren (ESTA) keresztül Amerikába készülőket is érinti-e, az ESTA ugyanis nem a külügy, hanem a belbiztonsági tárca hatáskörébe tartozik.