Az egyiptomi üdülőhelyeken ismét érvényesek az utasbiztosítások

 2013. október 04. 14:26

Miután a külügyi tárca nemrég bejelentette, hogy újra biztonságosnak tartja Egyiptom vörös-tengeri üdülőhelyeit és a kairói repülőtéri átszállást, a K&H Biztosító felhívja a figyelmet, hogy Egyiptomban újra érvényesek az utasbiztosítások, a konzuli szolgálat által megjelölt területeken.

Az Arab-tavasz hatására az afrikai kontinens több, korábban népszerű turisztikai célpontként ismert országa felkerült a Külügyminisztérium "utazásra nem javasolt" listájára. Ezen a listán szerepelnek azok a katonai konfliktus vagy terrorizmus által érintett országok, amelyekben közvetlen életveszéllyel kell számolniuk az utazóknak, és nem érvényesek az utasbiztosítások sem.

A K&H Biztosító szabályzata szerint ilyen esetben ugyanúgy véd a megkötött utasbiztosítás, azaz számíthatunk a kártérítésre káresemény esetén.

Mint ismert, a Külügyminisztérium két csoportba osztja a veszélyes országokat: a legveszélyesebbek a "nem ajánlott országok" csoportjába kerülnek, a másik csoport, a szintén veszélyes "fokozott biztonsági kockázatot jelentő országok". Jelenleg az alábbi afrikai országokra nincs érvényben semmilyen külügyi ajánlás, azaz ezekben az államokban nincs fokozott veszélyhelyzet sem: Dél-Afrikai Köztársaság, Botswana, Namíbia, Mozambik, Gabon, Marokkó, Nyugat-Szahara. Olyan népszerű úticélok, mint Tunézia, Algéria, Egyiptom egyes területei továbbra sem biztonságosak a konzuli szolgálat szerint.