Az Emirates heti négyre növeli budapesti járatainak számát

Forrás: turizmus.com

 2021. június 26. 13:32

Az Emirates július 12-től heti heti háromról négyre növeli Budapest-Dubaj között közlekedő járatai számát, valamint módosítja menetrendjét, hogy nagyobb rugalmasságot biztosítson az utazások tervezéséhez a légitársaság hálózatán belül a nyár folyamán elérhető 90 úti célra.

Az új járat hétfőnként repül, kiegészítve a már meglévő szerdai, pénteki és vasárnapi járatokat. Az EK 112-es számú járat hétfőn és pénteken Budapestről 16 órakor indul és helyi idő szerint 23 óra 20 perckor landol Dubajban. Visszafelé az EK 111-es számú járat szintén hétfőn és pénteken helyi idő szerint 10 óra 30 perckor száll fel és 14 óra 25 perckor érkezik Budapestre.

Emellett szerdán és szombaton elindul az EK114-es járat Budapest és Dubaj között, mely magyar idő szerint 22:40-kor száll fel, és másnap, helyi idő szerint hajnali 6 órakor landol Dubajban. Visszafelé az EK113-as járat menetrendje a következőképp alakul: helyi idő szerint 16:10-kor száll fel Dubajban, és magyar idő szerint 20:05-kor landol Budapesten.

A Budapest-Dubaj útvonalon a szélestörzsű Boeing 777-300ER típusú gép teljesít szolgálatot

Fotó: Emirates

A légitársaság közleménye szerint a bővítésnek köszönhetően nagyobb rugalmasságot, kényelmesebb átszállást és több választási lehetőséget élvezhetnek az utasok, amikor Dubajba vagy más úti célokra – köztük a magyarok körében népszerű üdülőhelyekre, a Maldív-, és Seychelle-szigetekre, Kenyára, Phuketre (Thaiföld) vagy Zanzibárra – tervezik utazásukat. Az Emirates codeshare partnere, a flydubai révén még több úti cél érhető el kényelmes átszállással.

Azon utazók, akik Dubajból érkeznek Magyarországra, és védettségi igazolvánnyal rendelkeznek, karanténkötelezettség nélkül léphetnek be az országba. A dubaji belépéshez a negatív PCR-teszt mellett nem szükséges vakcinaigazolvány.

Felszállás előtt az Emirates minden utasa maszkot, kesztyűt, kézfertőtlenítőt tartalmazó ingyenes higiéniai készletet kap. A dubaji repülőtéren érintésmentes testhőmérséklet-mérést, valamint ingyenes PCR-tesztet végeznek, és a check-in is teljesen érintésmentesen zajlik – tájékoztatott a higiéniai intézkedésekről a légitársaság.