Az idén már bérelhetünk nyaralóhajót a Tiszán

Szerző: Szántó Zoltán

Forrás: turizmus.com

 2019. január 08. 15:28

Tíz nyaralóhajó érkezik hamarosan a Felső-Tiszához, lesz közöttük négy, hat és nyolc férőhelyes is. Az év második felében az érdeklődők ki is próbálhatják ezeket a Tisza-tavon és a Tiszán.

Nagyszabású sajtótájékoztatón mutatták be az idén próbaüzemmel induló felső-tiszai nyaralóhajózási programot. Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, hogy egy közbeszerzés eredményeként az év folyamán tíz francia gyártású nyaralóhajó érkezik Magyarországra.

A közelmúltban kiírták a közbeszerzést a kiskörei báziskikötő kiépítésére is, amikor ez elkészül – remélhetőleg az év közepére – az első hajók forgalomba is állhatnak a Tisza-tavon és a Felső-Tiszán.

A képen látható Estivale sorozat hajói érkeznek majd Magyarországra

Fotó: Nicols

 

Tisza, Bodrog, Keleti-főcsatorna

Révész Máriusz kiemelte, hogy Magyarországnak számos, turisztikailag alulhasznosított természetes vízfolyása van, ezek közé tartozik a Tisza és a Bodrog, ahol sem kikötők, sem töltőállomások nem állnak a hajósok rendelkezésére. Ezek a folyók a Tisza-tóval és a Keleti-főcsatornával együtt ideálisak viszont a nyaralóhajózás számára, nem véletlen tehát, hogy itt indul el a program.

A színekkel jelzett folyószakaszokon járnak majd a nyaralóhajók

Fotó: Mahart Zrt.

A várakozások szerint ez a Nyugat-Európa számos országában már népszerű üdülési forma gyorsan elterjedhet nálunk is – ezt jelzi, hogy a programmal kapcsolatos híradások után már sokan érdeklődtek, mikortól és hogyan tudnának nyaralóhajót bérelni Magyarországon.

Családoknak ideális

Fotó: Nicols

 

Nem kell hozzá vezetői engedély

A termék külföldi népszerűségének egyik oka, hogy ezek a hajók Nyugat-Európában egy félórás képzés után, vezetői engedély nélkül is vezethetők. Mint később elhangzott, nálunk nem ennyire ideális a szabályozási környezet, még módosítani kell bizonyos jogszabályokat, hogy ez Magyarországon is így legyen.

Révész Máriusz azt is elmondta, hogy a nyaralóhajózás infrastruktúráját úgy alakítják ki, hogy az érintett folyószakaszon épülő kikötőkből a turisták kerékpárral el tudják érni a 20-30 kilométeres körzetben található látványosságokat, így a fejlesztés a folyók tágabb környezetére is pozitív hatással lesz.

 

Kisköre, Tokaj és további tíz kikötő

A kiírt közbeszerzést az egyetlen jelentkező, a francia Nicols hajógyár nyerte meg. Az eredetileg tervezett 1,6 milliárd forintos költség helyett végül 1,51 milliárdért sikerült megvenni az első tíz hajót, ráadásul az eredetinél erősebb motorral és jobb felszereltséggel.

2020-ban további tíz hajóval bővül a flotta. Az első báziskikötő tehát Kiskörén épülhet, a második majd Tokajban, ezeken kívül még 10 kisebb kikötőt is kialakítanak jövőre a vízi útvonalak mentén, például Abádszalókon és Tiszafüreden. 2020 után a Keleti-főcsatornát és a Tisza Dombrád előtti szakaszát is bevonják az útvonalak közé.

A belső kialakításra nem lehet panasz

Fotó: Nicols

Egy nap átlagosan 4-5 órát szokás hajózni, a hajók átlagos sebessége pedig csupán 10 km/óra, így egy hetet vígan eltölthetnek a lakóhajókon a turisták a Tisza mentén. A távolabbi jövőben megjelenhetnek a nyaralóhajók máshol is, így Ráckeve környékén, a Tisza déli szakaszán vagy a Körösökön akár Szarvas és Gyula között. Révész Máriusz azt is hangsúlyozta, hogy az új, épülő kikötők a nyaralóhajók mellett mindenféle hajós turistát fogadnak. A tervek szerint kül- és belföldi turisták egyaránt igénybe fogják venni a nyaralóhajókat.

Tervezett kikötőfejlesztések a térségben

Fotó: Mahart Zrt.

A projekt a Felső-Tisza térségét bekapcsolja a nemzetközi turizmus vérkeringésébe is, hangsúlyozta a kormánybiztos, mivel a Nicols a saját értékesítési hálózatán keresztül külföldön is népszerűsíti a magyarországi lehetőségeket. Évek múlva akár 100-200 nyaralóhajó is lehet a hazai folyókon Révész szerint.

 

A Mahart lesz az üzemeltető

A nyaralóhajókat a 100%-os állami tulajdonban levő Mahart Zrt. fogja üzemeltetni – mondta el Sztilkovics Szávó vezérigazgató. Az idén megérkező első tíz hajó közül négy négyszemélyes, kettő hatszemélyes és négy nyolc férőhelyes lesz. Mindegyiken kétágyas kabinokat alakítanak ki, a fedélzeten van komplett berendezett konyha és fürdőszoba, a fedélzetről 360 fokos panorámát élvezhetnek az utasok. A hajók sebessége maximálva van, kialakításuk ideális gyerekes családoknak és mozgássérültek is.

A legkisebb hajó alaprajza

Fotó: Nicols

 

Bekerülünk a nemzetközi vérkeringésbe

Alain Mousset, a Constructions Nautiques Nicol’s Yacht vezérigazgatója elmondta, hogy cégük több évtizedes hajóépítő múlttal rendelkezik. Hajóikat bérbe is adják. Rendelkeznek saját online foglalási rendszerrel és heti hat napon üzemelő telefonos ügyfélszolgálattal. Honlapjuk nyolc nyelven, köztük magyarul is elérhető, éves katalógusuk 95 ezer példányban jelenik meg. 200 tour-operátorral dolgoznak együtt. Tavaly 30 ezer utasuk volt 32 bázisukon Németországban, Franciaországban, Portugáliában és Hollandiában.

 

Megfizethető az ár

Baráth Gergely programigazgató azt hangsúlyozta, hogy a nyaralóhajózás európai szerelmesei szeretni fogják a magyar vizeket, mert nálunk nem épített környezetben – Nyugat-Európában főleg mesterséges csatornákon járnak a nyaralóhajók –, hanem érintetlen természetben hajózhatnak. A hajók szezontól függően napi 12-18 ezer forint / fő ártól foglalhatók, és ebben benne van a kikötés és a szállásdíj, valamint az üzemanyag költsége is. Foglalni legkorábban a nyártól lehet a második félévre, miután átadják az első báziskikötőt. A hazai utazóközönség részére készül magyar nyelvű weboldal is.

Kérdésekre válaszolva elhangzott, hogy a nemzetközi tapasztalatok szerint évi 14-15 heti üzemelés mellett már nyereséges a hajók bérbeadása, de például Dél-Franciaországban akár 22 héten át is ki lehet adni a hajókat. Baráth Gergely végezetül elmondta, hogy a hajók esetében 35 éves amortizációval számolnak, ők normál esetben 12 évi, optimális esetben pedig 7-8 éves megtérülési idővel számolnak.