Az utas maga a konkurencia

Forrás: turizmus.com

 2017. április 09. 14:18

Nem elég, hogy a túraszervezők az utazási irodák nélkül is elérik már az utasokat az interneten keresztül, de a világhálót böngésző utas a saját tour operatorává válik sok esetben.

Somogyi Zoltán többek között az utazásszervezés jogi kereteiről beszélt röviden a MUISZ közgyűlésén, Umagban, a Hotel Melia Coral konferenciatermében, április 7-én.

A kongresszust nyitó gálavacsorán Denis Ivosevic, az Isztriai Idegenforgalmi Közösség vezetője (középen), Somogyi Zoltán (a kép bal oldalán) és Erdei Bálint köszönti a megjelenteket.

Fotó: turizmus.com

Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének főtitkár-helyettese elmondta, az EU utazási csomagról szóló irányelve szerint a tagállamokban egy-egy légitársaság, autókölcsönző, vagy szállodafoglalási portál akkor is csomagot árul, ha nem tud róla, vagy nem akar tudomást venni ennek következményeiről. S 2018-től valamennyi tagállamnak, köztük Magyarországnak is végre kell hajtania azt a jogharmonizációs folyamatot, aminek következményeként hazánkban is számon kérhetővé válik majd a több elemet (pl. szállást, transzfert, utazást, s különböző programokat) tartalmazó csomagok internetes értékesítése.

Mindez alapvetően változtatja majd meg azoknak a magyar utazási irodáknak a tevékenységét is, akik, ma a Horvátországba induló magyar turisták vendégéjszakáinak mintegy 30 százalékáról gondoskodnak.

A UNWTO főtitkár-helyettese hozzátette azt is, hogy a világszervezet szorgalmazza az uniós irányelv szelleméhez hasonló, a többi földrészen is érvényesíthető szabályozás, illetve, nemzetközi szerződés megfogalmazását, elfogadtatását.

A horvátországi magyar forgalomról Marin Skenderovic-tól megtudhattuk többek között, hogy az eddigi csúcsot túlszárnyalva, megcélozzák a 3 millió magyar vendégéjszakát, 2017-ben.

A MUISZ kongresszusának otthont adó Hotel Melia Coral Taverna éttermében a szövetség elnökétől emléklapot vesz át Marin Skenderovic (a kép jobb oldalán), a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviselője

Fotó: turizmus.com

A Magyarországhoz legközelebb fekvő, s talán legnépszerűbb Isztrián szeretnék elérni, hogy 100 ezernél is több legyen a magyar vendég, s az általuk ott töltött éjszakák száma haladja meg a 700 ezret – tudhattuk meg Denis Ivosevic-től.

Kapcsolódó cikkek

Megunhatatlan Adria

2017. április 09.