Az utazási tilalom helyett célzott intézkedésre szólította fel Belgiumot az EU

Forrás: MTI

 2021. március 08. 17:51

Belgiumnak célzottabb intézkedésekkel kell felváltania a jelenlegi utazási korlátozásokat – közölte az Európai Bizottság szóvivője.

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a nem feltétlenül szükséges ki- és beutazásra is vonatkozó tilalom elrendelése és fenntartása nem áll összhangban az arányosság európai uniós jogban rögzített elvével, ezért a testület arra szólítja fel Belgiumot, hogy a koronavírus-járvány visszaszorítására bevezetett rendelkezést helyettesítse célzottabb intézkedésekkel – közölte Christian Wigand, az uniós bizottság illetékes szóvivője.

A szóvivő a brüsszeli végrehajtó testület szokásos sajtótájékoztatóján – kérdésre válaszolva – arra emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság február végén tájékoztatást kért Belgiumtól a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó intézkedéseiről, amelyben egyúttal a január elején bevezetett utazási korlátozások feloldására szólított föl.

Christian Wigand azt mondta, hogy az Európai Bizottság meglepetten értesült a pénteki sajtóból a tilalom meghosszabbításáról hozott döntésről, arról ugyanis – mint kiemelte – az uniós bizottságnak küldött válaszlevelében a belga kormány nem tett említést.

Az Európai Bizottságot meglepte, hogy Belgium fenntartja a nem feltétlenül szükséges ki- és beutazások tilalmát

Fotó: 123rf.com

Az Európai Bizottság álláspontja egyértelmű és változatlan a határátlépést korlátozó intézkedésekkel kapcsolatban: a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogban is rögzített arányosság elvét. Az Európai Bizottság célja továbbra is az, hogy a lehető leghamarabb megoldást találjon az egységes piac zavartalan működésére és az uniós jog teljes körű tiszteletben tartására a szabad mozgás biztosítása terén – húzta alá.

Az illetékes belga közegészségügyi intézet hétfői tájékoztatása szerint Belgiumban a múlt hét folyamán átlagosan naponta 2344 új koronavírusos esetet jegyeztek fel, ami mintegy 3 százalékkal kevesebb, mint egy hete. Jelenleg 1932 kórházi ágyat foglalnak el koronavírussal kezelt betegek, közülük 426 részül intenzív ellátásban. Előbbi 3 százalékkal, az utóbbi adat egy hét alatt 2 százalékkal emelkedett. A hét folyamán kórházba átlagosan naponta 145 embert szállítottak, mintegy 3 százalékkal többet, mint egy hete. Átlagosan naponta 25 ember halt meg az országban, ez a mutató enyhe csökkenést mutat.

Megjelenése óta 787 891 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, és 22 261-en haltak meg a vírus szövődményeiben a mintegy 11,5 millió lakosú Belgiumban.