Az üzleti utazók kétharmadát érte már diszkrimináció

Forrás: turizmus.com

 2023. június 29. 17:34

Az üzleti utazók közel kétharmada úgy érzi, hogy munkatársaihoz képest nem volt egyenlő esélye az utazásra, és ezt elsősorban a korának, akcentusának vagy nemének tulajdonítja – egy friss, 25 piacon, 3850 üzleti utazó körében végzett globális felmérés szerint.
A SAP Concur globális üzleti utazási felmérése minden évben rávilágít arra, hogy az adott esztendőt meghatározó nagy horderejű problémák milyen hatással lehetnek a nagyvállalati üzleti utazásokra. A felmérés ötödik éve vizsgálja az üzleti utazók előtt álló legégetőbb kihívások közt az esélyegyenlőséget is.

 

Mindent eldönt a nagy utazás?

A „kiküldetés" világszerte minden vállalatnál nagyon népszerű motivációs eszköz, kifejezetten jutalomként élik meg a munkatársak, még ha közben dolgozniuk is kell. Majdnem minden megkérdezett (94%) hajlandó üzleti céllal utazni, ebből 67% pedig nagyon is vágyik rá. Sőt, 92%-uk szerint karrierjük jövője a következő egy évben a sikeres üzleti utazásoktól függ, mivel ez fontos az ügyfélkapcsolatok fenntartása (42%) és új kapcsolatok kialakítása (41%) szempontjából. Több mint egyharmaduk (38%) szerint az üzleti utazások fontosak ahhoz, hogy naprakészek maradjanak a legújabb trendekkel, technológiákkal és fejlesztésekkel kapcsolatban.

A megkérdezettek több mint fele vágyik az üzleti utazásra

Fotó: 123rf.com

 

Ugyanakkor a globális üzleti utazók közel kétharmada (62%) úgy érzi, hogy munkatársaihoz képest nem volt egyenlő esélye az üzleti utazásra. A megkérdezettek ezt a következő okokra vezetik vissza:

  • életkor (21%)
  • akcentus (17%)
  • nem (17%)
  • fizikai megjelenés (16%)
  • etnikai vagy faji hovatartozás (15%)
  • szülői státusz (13%)
  • szexuális irányultság (8%)
  • fogyatékosság (7%)

 

Aki nincs az irodában, kimarad

A távmunkások szerint az üzleti utazás kritikus fontosságú a munkahelyi kapcsolatok szempontjából. Mégis több távmunkás úgy érzi, hogy nem volt egyenlő esélyük az üzleti utazásokra a távoli lakóhelyük vagy az irodába való rendszertelen bejárásuk miatt. Tízből több mint három távmunkás felismeri, hogy az üzleti utazás kritikus fontosságú a munkatársakkal való tartalmas kapcsolatok kialakításához és a vezetőkkel való szorosabb kapcsolatok kiépítéséhez, szemben az irodában dolgozókkal. Ugyanakkor létezik olyan is, hogy valaki már tehernek érzi a sűrű kiküldetést. A távmunkások fele éppen azt állítja, hogy többet utazik, mint szeretne, szemben a hibrid (37%) és az irodai dolgozókkal (29%).

A felmérés azt igazolja, hogy a kényelmetlenebb, „nemszeretem” kiküldetésekre nagyobb eséllyel kerülnek beválasztásra a távmunkások. Ők hamarabb megérzik, ha a cég spórolni kényszerül, rövidebb úttól is többet vár el, és a kényelmükön farag. A távmunkások közül többen mondják, hogy a bizonytalan gazdasági helyzet befolyásolja a vállalatuk üzleti utazásait, mint az irodai dolgozók (91% vs. 80%), és a változások között szerepel a „hajnalban mész – éjjel jössz” utazások terjedése (36% vs. 27%), a rosszabb minőségű szálláshelyek (39% vs. 26%), az üzleti utazásonként minimálisan elvárt megbeszélések számának emelése (35% vs. 23%) és az előzetes jóváhagyási körök növelése (31% vs. 22%).

 

Rámegy az egészségünk?

A globális üzleti utazók még mindig azt mondják, hogy az egészség és a biztonság jelenti a legnagyobb veszélyt az üzleti utazásokra (44%) – nagyobb mértékben, mint a nemzetközi vagy helyi konfliktusok és feszültségek (34%), az infláció (34%), a költségvetési megszorítások vagy az utazások befagyasztása (31%), valamint a távmunka és a virtuális találkozók lehetőségei (28%).

A biztonság (44%) és az egészség (41%) még mindig a legnagyobb okok az üzleti utazás visszautasítására, sokkal inkább, mint az utazásból való kiégés (27%) és a gyermekfelügyelet megtalálása (15%).

 

Az idősebbek strapabíróbbak?

A felmérés szerint a globális üzleti utazók 53%-ának kellett az elmúlt 12 hónapban legalább egyszer szállást változtatnia, mert nem érezte magát biztonságban, és több mint negyedüknek (28%) többször is változtatnia kellett. Ugyanakkor világviszonylatban megfigyelhető, hogy a fiatalabb generációk kellemetlenebbül érzik magukat. Az elmúlt 12 hónapban a Z generáció 64%-a és az ezredfordulósok 61%-a változtatott szállást üzleti útja során, mert nem érezte magát biztonságban. Ez az X generációsok 40%-ához és a baby boomerek 15%-ához képest kifejezetten magas arány. Sőt, a „boomerek" 85%-a azt állítja, hogy még soha nem kellett élnie ezzel a gyakorlattal.