November-december előtt nem várható Bali nyitása

Szerző: Kaszás Fanni

Forrás: turizmus.com

 2021. október 04. 18:38

Az Indonéz Köztársaság budapesti nagykövetsége a napokban beszélgetésre hívta a Magyar Utazási Irodák Szövetségét (MUISZ), amelyen az indonéz külügyminisztérium amerikai és európai ügyekért felelős főigazgatója is részt vett és megosztotta az országa nyitásával kapcsolatos legfrissebb híreket.

A MUISZ-t a Nemzetközi Kapcsolatok és Rendezvények Bizottságától Budai Erika és Haris Richárd képviselte az október 1-jei találkozón.

Indonéziába jelenleg nem lehetséges szabadidős céllal beutazni, és még az indonéziai lakosokat is 8 napos kötelező karantén várja, ha külföldről hazatérnek.

Ugyanakkor, amint arról múlt héten beszámoltunk, az ország készülődik a nyitásra, külföldi sajtóhírek szerint Sandiaga Uno turisztikai miniszter bejelentette, az ígéretes járványügyi adatok okán utasították, hogy október folyamán készítse el Bali nyitási tervét. A tényleges nyitás azonban, úgy tűnik, a bizakodás ellenére nem történik meg októberben, de talán novemberben sem – osztotta meg a budapesti egyeztetésen szerzett információit szerkesztőségünkkel Haris Richárd, a Haris Travel Club ügyvezetője. "Konkrét menetrend egyelőre nincs, csak remények."

Decemberben, az ünnepek alatt várhatóan megnövekszik majd a kereslet az egzotikus utazások iránt, így Bali is egyre nagyobb nyomás alatt lesz, hogy megnyisson, hiszen az ott élők jövedelmének nagy része a turizmusból származik, most pedig nincsenek nyitva a szállodák – fejtette ki az utazási szakember.

indonezia_123rf

Jelenleg kísérleti jelleggel rendezik meg a 20. Indonéz Játékokat Pápuán, novemberben pedig  a MotoGP futamot Lombokon

Fotó: 123rf.com

A nyitás menetrendje azért is bizonytalan, mert erős érvek és ellenérvek csapnak össze a turizmus és az egészségügy szereplői között. Amint arra sokan rávilágítottak, hiába javulnak a járványügyi adatok, a felvett első oltások aránya országosan 40%, míg két oltást mindössze a lakosság 30% kapott.Balin a helyzet egy fokkal jobb, ott 70-80%-os átoltottságról számolnak be, de a második oltással is rendelkezők aránya itt is alacsonyabb. Az egészségügy azzal érvel, hogy a turisták tömege ronthatja a járványügyi mutatókat, így biztosabban kordában tudnák tartani a vírust, ha a nemzetközi turizmus indulása később kezdődne.

A járványügyi szabályok meglehetősen szigorúak Indonéziában, a maszkviselés mindenhol kötelező, zárt helyen és a szabadban egyaránt, a közösségi járműveken, de még a saját autóban is.

A turisztikai szolgáltatók, turizmusból élő helyiek és a külföldi – főként holland – utazásszervezők nyomására azonban egyre közelebbinek tűnik a nyitás időpontja. Jelenleg kísérleti jelleggel rendezik meg a 20. Indonéz Játékokat Pápuán, novemberben pedig  a MotoGP futamot Lombokon, ezzel is tesztelve, hogy mennyire ugranak meg a járványügyi mutatók.

A tervek szerint Bali az elsők között nyit, buborékrendszerben. Eszerint csak oltottak utazhatnak majd a szigetre, érkezéskor kötelező lesz a tesztelés és csak negatív eredmény után lehet szabadon utazni a buborékon belül.Várhatóan három ilyen turistabuborék lesz: Nusa Dua, Sanur és Ubud. Az előzetes tájékoztatás szerint a buborékot nem lehet majd elhagyni, tehát egész Bali nem lesz bejárható.

Haris Richárd elmondása szerint Indonéziában hatféle oltóanyaggal zajlik a vakcinálási folyamat, minden hazánkban használt oltást használnak ott is.Így várhatóan az összes vakcinát elfogadják majd a beutazáshoz – köztük az orosz Szputnyikot és a kínai Sinopharmot is.A budapesti szakmai találkozón az is elhangzott, hogy a magyar és az indonéz külügyminisztérium tárgyalást folytat a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról, amely megkönnyítené az utazásokat.

Kapcsolódó cikkek

Bali lelke, Badung

2018. október 02.