Belép a magyar piacra a legnagyobb lengyel tour operator
Az Itaka Hungary ügyvezető igazgatója Kreiter Gábor, aki 13 évig a Hotelbeds / TUI csoport kelet-európai értékesítési vezetője volt, majd az elmúlt egy évben a saját képviseleti cégét, a Selected Travel Solutionst vezette.
Kreiter Gábor lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a 33 éves múltú anyavállalat lengyel tulajdonban van, ott a piac legnagyobb szereplője, ugyanakkor a Cedok révén immár Csehországban is a top 3 utazásszervező között szerepel. A lengyel és a cseh piacról évente 1,5 millió utas választja az Itaka programjait, erre a háttérre építve jelenik meg az Itaka Magyarországon is. A téli szezonban két egyiptomi és egy spanyolországi desztináció mellett Zanzibárra indítanak charterjáratot – tájékoztatott a szakember.
![]() |
Az Itaka Hungary vezető munkatársai balról: Kreiter Gábor, Kovács Zsolt és Csabai Ferenc |
Fotó: Itaka Hungary |
Az Itaka Hungary viszonteladói sales tevékenységért felelős vezetője Kovács Zsolt (korábban a Sun&Fun partnerkapcsolati vezetője), a termék és operáció felelőse pedig Csabai Ferenc, aki korábban az Unitravelnél volt termékmenedzser - tudtuk meg Kreiter Gábortól.
A céget már nyilvántartása vette Budapest Főváros Kormányhivatala, vagyoni biztosítékkal a Colonnade-nél rendelkeznek 211 807 885 forint összegben.
Az iroda augusztusban kezdi meg az értékesítést, a nyár végén road-show-n mutatják be kínálatukat a viszonteladók számára.
Elérhetőségek:
ITAKA Hungary Kft.| Budapest, V. ker., Váci utca 78-80. félemelet 1.
Telefon: +36 1 700 3380
info@itaka.hu | http://www.itaka.hu