Belharcok a oneworldben

Forrás: AIRportal.hu

 2018. október 09. 14:35

A oneworld légiszövetségből való kilépéssel fenyegetőzik Akbal Al Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója. Szerinte egyes tagok nem feltétlenül viselkednek fair módon a légitársasággal szemben.

Akbar Al Baker a Flightglobalnak adott interjújában beszélt erről, állítása szerint az American Airlines és a Qantas is blokkolja a légitársaság fejlődését. Ha a Qatar kilép a szövetségből, az szerinte rendkívül rossz üzenetet közvetít majd nemcsak a oneworldről, hanem a Skyteam és Star Alliance szövetségekről is. „Ennek a trükközésnek véget kell vetni, már így is túl messze mentek” – fogalmazott a szókimondásáról hírek Al Baker. Mint mondta, a légiszövetség lényege, hogy a társaságok együtt dolgoznak és támogatják egymást. De főleg amióta az American Airlines a Qatart „cukkolja”, és félrevezető információkat közöl róla az amerikai kormánnyal, már nem biztos, hogy a szövetség alap szellemisége érvényesül.

Akbal Al Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója

Fotó: AIRportal

Al Baker a Qantas viselkedésével sem elégedett, mivel az Alan Joyce vezette társaság elmélyítette kapcsolatait az Emirates-szel, és blokkolja a Qatar ausztrál terjeszkedését. „Mi értelme van ebben a szövetségben maradnunk, ha a többségnek nem fűződik érdeke ehhez?” – tette fel a kérdést.

Kissé disszonáns, hogy Al Baker most így összerúgja a port a Qantasszal, hiszen a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) idei, sydney-i éves közgyűlésén Alan Joyce és Akbar Al Baker szinte minden mondatban használta a „My friend”, barátom megnevezést a másikra.